Sport 2017. február 5. 12:00

Tolnai öröm, Astra bánat

Képgaléria
Tolnai öröm, Astra bánat
Rosszul sikerült a főpróba a Magyar Kupa elődöntője előtt az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC számára, 7-2-re győzött a Tolna-Mözs a női futsal NB I alapszakaszának 15. fordulójában február 4-én a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban. E két csapat legközelebb a Magyar Kupa elődöntőjében csap össze február 11-én a fináléba kerülésért. A találkozón végig a vendégek vezettek, az Astra hiába állt közel az egyenlítéshez (2-3), az egyéni hibákat kihasználták a vendégek.

Mindkét együttes jó formában várta a női futsal NB I rangadóját, a mérkőzést megelőzően az Astra a negyedik helyet, míg a Tolna-Mözs a harmadik pozíciót foglalta el a tabellán.

Az első percek a vendégeknek sikerültek jobban, bő 7 perc alatt háromgólos előnyre tettek szert a gyengén kezdő Astra ellen. (0-3)

Fölényük az első félidő közepéig tartott, ezt követően fokozatosan átvette a játék irányítását az Astra. Godvár Katalin bombagólját követően szinte felborult a pálya, csupán a helyzetkihasználásnak volt köszönhető, hogy nem vált még szorosabbá a szünetig az állás. (1-3)

A második félidőt hasonló elánnal folytatta az Astra, Hegyi Szilvia közeli góljával egyre csökkent a különbség. (2-3)

Nyílttá vált a mérkőzés, de csupán egy percig örülhetett az Astra, egy középre lőtt labdát Godvár Katalin balszerencsés mozdulattal a saját kapujába lőtt. (2-4)

Az öngól visszavetette a csapatot, az idő előrehaladtával  egyre görcsösebbé vált a hazaiak játéka.

Mindkét együttes gólra törően játszott, de az Astra helyzetei nem mentek be, míg a vendégek kihasználták lehetőségeiket. (2-5)

A túlzóvá váló végeredmény az utolsó percekben újabb két tolnai góllal alakult ki. (2-7)

Az Astra legközelebb a Magyar Kupa elődöntőjében vághat vissza a Tolnának.

 

Értékelés:

Dombó János (vezetőedző, Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC)

- Megérdemelten győzött a Tolna, kiváló csapat, keretében három ukrán válogatott játékossal, kispadján az ukrán szövetségi kapitánnyal. Ennek ellenére azt gondolom, hogy magunkat vertük meg, gyenge napot fogtak ki játékosaim, hibáinkat kíméletlenül megbüntette a Tolna. Egyik csapat sem fedte fel minden lapját a Magyar Kupa elődöntője előtt, fejben nem voltunk toppon, ennél sokkal többet tudunk, mint amit a pályán mutattunk. A végeredmény nem tükrözi a játék képét, a mérkőzés nagy részét uraltuk. Marad időnk felkészülni a Magyar Kupa elődöntőjére, remélem vissza tudunk vágni a Tolnának, háromesélyes találkozóra számítok.

 

Női futsal NB I 15. ford. 02. 04.

Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC - Brandmission Tolna-Mözs (1-3) 2-7

Gólszerzők: Godvár Katalin 14. p., Hegyi Szilvia 25. p., ill. Hodován Edit 4. p., 39. p., Sydorenko Anna 5. p., 36. p., Varga Adél 7. p., Godvár Katalin 26. p., (öngól), Polischchuk Maria 40. p.,

 

1

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

14

10

3

1

48

21

27

33

 

2

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

13

10

2

1

57

20

37

32

 

3

BRANDMISSION TOLNA-MÖZS

13

9

2

2

94

33

61

29

 

4

ASTRA-ARTIFEX KKFHÁZA FC

13

6

3

4

63

38

25

21

 

5

DVTK-VÉNUSZ

12

6

0

6

62

65

-3

18

 

6

GÖCSEJ SK SPORT 36

13

5

2

6

59

46

13

17

 

7

ÁRKÁD ETO

13

4

1

8

39

72

-33

9

Büntetõpont: 4

8

DEBRECENI EGYETEMI AC

14

1

2

11

36

102

-66

5

 

9

AIRNERGY FC

13

0

1

12

29

90

-61

1

 

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!