Palásti Gábor emlékére
„Nincs napkelte kettő ugyanaz,
mert minden csönd más –
minden könny vigasz.”
Istenem, hát ennyi?
Születünk, játszunk, gürcölünk, az örömök és bánatok útját járjuk, alkotunk, próbálunk adni, de jön a betegség – s a halál…
El kell köszönnünk valakitől, aki része volt a félegyháziak életének, alapítványunk életének. Palásti Gábor, a sportos, mindig mosolygós, jó humorú kőfaragó mester értékes életet élt. Élete értelme volt az is, hogy sok-sok család gyászát átérezve – szinte észrevétlenül – segítette tanácsaival.
Nem csak érzelmi értelemben, hanem tudatosan, ha szabad így mondanunk, életformaként. Rendkívüli adottsága volt a kapcsolatteremtésre, szuggesztív egyéniségével sok-sok ember tiszteletét vívta ki.
A tanulóévekkel együtt a mintegy 50 év alatt a szakma kiválóságai közé tartozott, akit mindig vonzott a művészet is.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a köztéri szobrászat területén is. Számos neves szobrásszal dolgozott együtt a Kárpát-medencében az emléktáblák készítésétől a monumentális szobrok posztamenseinek megálmodása és elkészítése kapcsán. A teljesség igénye nélkül: Pálfy Gusztáv, Szemők Zsuzsanna, Máté István és Lantos Györgyi, Hunyadi László, Tóth Béla, Tóth Dávid, Mihály Gábor, dr. Csíky László, Markolt György, Makk József.
A mecenatúra szép példája is volt Palásti Gábor. Kevés olyan félegyházi intézmény, civil szervezet van, amelyek kérését ne teljesítette volna, mindezt alázattal, szerényen.
2012-ben Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete „Petőfi Emlékérem” kitüntető címmel ismerte el több évtizedes értékmegőrző, szakmai munkáját.
De nyomot hagyott a szeretett városon kívül is. Munkái Kecskeméttől Szentesig, Kárpátaljától, Korondon át Segesvár és Fehéregyházáig, a Felvidéken és Nyugat-Magyarországon is őrzik emlékét.
Fájdalmunk és némaságunk az ürességből táplálkozik. Abból az űrből, amit hagyott maga után.
Kedves Gábor, – így talán személyesebb – nyílt és pontos beszéd voltál, most pedig nekünk csönd és titokzatosság.
Hová tűnik el jóságod, tudásod, az emberek iránti empátiád, hová tűnnek el a művészetről, a szépről vallott elgondolásaid?
Talán egyszer majd megtudjuk a választ.
Sokunknak szóló végrendeleted, életed legfontosabb tanulsága talán az, hogy meg kell becsülnünk mindazokat, akikkel együtt járunk az úton. Figyelnünk kell egymásra.
Mondanád: menjetek a jó úton, süssön rátok a nap. Sokak nevében köszönjük, hogy Családod mellett a mesterséged, a művészet iránti múlhatatlan szereteted végigkísérte életed.
Pilinszky János gondolatával búcsúzunk:
„… mindaz mi elmúlt, halhatatlan…”
Felejthetetlen emléked sokan megőrizzük, legyen áldott emléked!
A Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001 Alapítvány
