Sport 2017. február 8. 13:30

Két nap jutalom a sóbányában

Képgaléria
Két nap jutalom a sóbányában
Február 4-én és 5-én, a parajdi sóbányában szervezett Kárpát-Kupa záró íjászversenyén vettek részt az Alsósófalvi Szirti Sasok szervezésével és a Román Íjász Szövetség támogatásával a Turul Koppányok. A limitált 120 fős létszámú versenyen az íjászok élvezhették a bánya adta egészségjavító hatását is – tájékoztatta szerkesztőségünket Dinnyés Gyula.


A nem éppen kiváló látási viszonyokat még fokozta, hogy a szinteltérések pályánként eltérőek voltak. Az örök változót fokozta, hogy a flint sorozatban az első nap 6 és 27 méter közt változtak a távolságok.

Az IFA versenyszabályzat a Koppányoknak ismeretlen volt, azért igen sokszor vették igénybe az erdélyi magyar íjász barátok nyelvi tudását, segítségét.

A pályabeosztás sem segítette a munkájukat, hiszen Szeibert Imrét a 18-as, míg Dinnyés Gyulát a 20-as táblára osztották. A 20-as kb. olyan, mint az egyes pályán gyorsúszni. A kisebb nehézséget Imre viselte jobban, hiszen kiegyensúlyozottan versenyzett. Dinnyés Gyula már kevésbé, mert az első napot szinte meg nem történtté lehetett volna nyilvánítani.

Szeibert Imre a kezdő napon az első fordulóban 78, második fordulóban 89 pontot gyűjtött. Így 167 ponttal az az első helyen zárta a napot. Vasárnap a kicsit szerencsésebb 9-es táblán versenyzett. Első fordulóban 79, második fordulóban 82, összesen 161 pontot lőtt, így 10 pont előnnyel nyerte a versenyt.

Dinnyés Gyulát a 20-as pálya a 150 m mély bányában még mélyebbre húzta. Első sorozatban mindössze 54, másodikban 56 pont, összesen 110 ponttal a 8. helyen állt. Vasárnap már szerencsésebb helyen, a 8-as pályán folytatódott számára a verseny, noha vélhető volt, hogy itt már nem sok babér terem. Első fordulóban a sorozat legtöbb pontjával, 98 ponttal várta a másodikat. Ami nehezítette a helyzetet, hogy az előtte álló Salamon Csongor is hozta a sorozatot 94 ponttal. A második sorozatban már nem remekelt Gyula, hiszen az utolsó lövőként a bíró többször is hibásan fütyült, valamint 2-3 lövést is úgy kellett leadnia, hogy sok száz szem nézte, így csak 70 ponttal szaporította lövései eredményét. A huszáros második nap 168 pont eredménye alapján 278 ponttal az ötödik helyre jött föl a végeredményben. Az anyaországból mindössze három íjász versengett. Szegedről Gyarmati Gábor és a két Koppányíjász.

A versenyzőknek kellemes kikapcsolódás volt a február első hétvégéje: remek táj, sok hóval fűszerezett kirándulás, kedves szállásadók, új íjász és egy finom ebéd jellemezte az utat.

Kövessen minket a Facebookon is!