Helyi hírek 2017. február 9. 11:30 Forrás: baon.hu - Vajda Piroska

Látogatóközpont épül a pusztában

Látogatóközpont épül a pusztában
Hiánypótló beruházásba kezd idén a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága. 180 millió forintos beruházás kertében építi meg a Bugac kapuja elnevezésű látogatóközpontot. A projektet szerdán Kecskeméten a Természet Házában mutatták be.

Fotó: keol.hu

A baon.hu írta meg, hogy a látogatóközpont a puszta bejáratában épül és a Bugac kapuja nevet kapta. A projekt célja a természeti, kulturális és történelmi örökségeink bemutatása. Megvalósítására 180 millió forintot nyert a Kiskunsági Nemzeti Park – mondta el a sajtótájékoztatón Ugró Sándor a nemzeti park igazgatója.

A látogatóközpont az 1850 körül épült Buzsik-csőszház néven ismert műemléki tanyacsoport mellett épül meg és egész évben fogadja majd a látogatókat. A 260 négyzetméteres hasznos alapterületű fogadóépület építésének kivitelezése idén augusztusban kezdődik és várhatóan jövő év végére fejeződik be – tette hozzá az igazgató.

A Bugac kapuja elnevezésű épület és a benne lévő kiállítás sokoldalú információt nyújt majd a térség Natura 2000-es területeiről, azok élővilágáról, valamint motiválja, felkészíti a látogatókat a terepi programokra. A tájba illő épületet többfunkciósra tervezték. Alkalmas lesz csoportok fogadására, tájékoztatására, a túrák kiinduló helye, továbbá konferenciák, találkozók helyszíne lehet. Az épület egy időben 50 látogató fogadására lesz alkalmas. Évente 10 ezer látogatóval számolnak – részletezte Ugró Sándor. Beszámolt arról is, hogy a projekt részeként elkészül a Homoki erdők emlékútja elnevezésű tanösvény is, amely a legveszélyeztetettebb homoki erdőtársulatokat és a Natura 2000 jelölő fajokat mutatja be. Tovább a Bugacon már meglévő tanösvényeket, turisztikai célú objektumokat is egységes rendszerbe foglalják és túraútvonalra fűzik a terepi tájékozódás megkönnyítése érdekében.


Természeti örökségünk megőrzése

Egyre fontosabbá válik a környezetvédelem napjainkban, ezt a számok is igazolják. Az előző uniós ciklusban környezet- és természetvédelemre 2300 milliárd forintot fordítottunk. A mostani ciklusban pedig 500 milliárddal többet, azaz 2800 milliárd forintot. Ha ehhez még hozzáadjuk a területalapú támogatásokat, vagyis a zöldítésre fordított 740 milliárd forintot, akkor már 3400 milliárd forintról beszélhetünk. Természetesen ebbe a hőszigeteléstől a környezetbarát autókig minden beletartozik.

Szűkebb értelemben 38 milliárd forintot fordítottunk csak a környezetvédelemre. Ennek keretében legfontosabb tevékenységként a természetes és természet közeli élőhelyek rehabilitációja történt meg. De ennek keretében erdei iskolák, történeti kertek, bemutató helyek is megújultak. Javítottuk a természetvédelmi kezelés infrastrukturális feltételeit is. A természeti örökségeink megőrzésének szerves része az ökoturizmus, az értékeink bemutatása. Ezt célt szolgálja a Bugac kapujának megépítése is – mondta el a sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.


A bugaci kisvasutat is újra kell indítani

Meggyőződésem, hogy a Bugac kapuja megépítésével új korszak kezdődik Bugac életében – fogalmazott a sajtótájékoztatón Lezsák Sándor a térség országgyűlési képviselője. A honatya beszámolt arról is, hogy a község határában az elmúlt esztendőkben az egyik legnagyobb régészeti feltárás történt meg. Mint mondta, Rosta Szabolcs vezetésével a régészek föltárták az Aranymonostort, melyre épülve készült egy nagyívű idegenforgalmi program, amely jól kapcsolódik a Nemzeti Park elképzeléseihez. Lezsák Sándor szerint a tervezett 10 ezres látogatói létszám megsokszorozható, ha sikerül újraindítani a bugaci kisvasutat és hasznosítani a település alatt lévő termálvizet. Úgy látja, mindezek megvalósulásával Bugac ismét visszanyerheti régi hírnevét és a térség egyik kiemelt idegenforgalmi központja lehet.

 

Kövessen minket a Facebookon is!