Sport 2017. február 9. 16:30

Felkészülési mérkőzésen nyert a KHTK

Felkészülési mérkőzésen nyert a KHTK
Február 8-án a félegyházi együttes felkészülési mérkőzést játszott a Csongrád megyei első osztály listavezetőjével. A Csongrád TSE nagyszerű körülményeket biztosított a felkészülési mérkőzéshez. Mindkét csapat igyekezete dicsérhető, de a felkészülés ebben a szakaszában látható, hogy sok munka vár a csapatokra a bajnokság kezdetéig.

Fotó: archív

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, szünet után a vendégek kétszer betaláltak. A mérkőzést követően Szabó István a KHTK vezetőedzője elégedett volt csapata teljesítményével.

Elmondta, hogy három hét óta keményen készülnek a bajnoki rajtra. Elégedett a játékosok hozzáállásával, bár a keretből néhányan betegséggel küzdöttek, így néhány tréninget ki kellett hagyniuk.

A felkészülés további szakaszában heti két edzőmérkőzés szerepel a programban.

Felkészülési mérkőzés: Csongrád.

Csongrád TSE – Kiskunfélegyházi HTK 0 – 2 (0-0)

Gólszerzők: Golovics, Polgár Sz.

V. F.



 

Kövessen minket a Facebookon is!