Program 2017. február 12. 13:30

Harmadszor is Bugac!

Harmadszor is Bugac!
Ismét Bugacon kezdi az évet magyar tereprali bajnokság és a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) mezőnye, s a tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak hozzájuk Európa legjobb motorosai. A rangos nemzetközi mezőnyre több mint háromszáz kilométernyi szakasz vár a március 24-26-ai hétvégén.


Ahogy – remélhetőleg – közeleg a tél vége, a terepralisok egyre türelmetlenebbül várják az első megmérettetést. A magyar és a CEZ-mezőny számára ez a bugaci viadal lesz, amely egyben a motoros Európa-bajnokság nyitó futama is.

– Mint minden évben, most is készülünk újításokkal, de hadd legyen ez egyelőre meglepetés. A győztes csapaton ne változtass elve alapján a rajt előtti formaságokra ismét Kecskeméten kerül sor, míg a verseny további részében a bugaci Táltos Panzió lesz a verseny központja – mondta el Csató Attila, a verseny rendező bizottságának vezetője.

Fontos, hogy bár a side-by-side kategória idén nem szerepel a motoros Európa-bajnokság kiírásában, a szervezők őket is szeretettel várják. Hamarosan megjelenik a verseny Rally Guide-ja is, mely a versennyel kapcsolatos összes fontos információt tartalmazza majd.

 

Kövessen minket a Facebookon is!