Sport 2017. február 14. 13:30

Sikeres évkezdet a Fénypárducoknál

Képgaléria
 Sikeres évkezdet a Fénypárducoknál
Február első két hétvégéjén, Miskén és Budapesten ragadtak íjat a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai.


Miskén a foktői Éjsólymok által szervezett 3D-s versenyre mintegy 150 fő nevezett. A 2x12 célt felsorakoztató verseny igazi kihívás elé állította a versenyzőket, hiszen célonként csak egy teljes értékű lövést adhattak le 11-10-8-5 pontértékkel, a második találat csak 4-2-1 pontot ért. A Fénypárducok három fővel képviseltették magukat a megmérettetésen.

A hosszú sérüléséből felgyógyuló Papp Zoltán több mint féléves kihagyás után 17. lett a felnőtt férfi pusztai kategóriában.

Vas Tibor hiába találta el az összes célt az első lövésével, teljesítménye csak a hatodik helyre volt elég a vadászreflex felnőtt férfi kategóriában.

A Fénypárducok érméről ezúttal Vasné Köteles Anita gondoskodott, aki a felnőtt nő pusztai kategóriában a dobogó legfelső fokára állhatott.

*  *  *

Budapesten, a Hungexpo területén a FEHOVA nemzetközi kiállítás keretein belül került sor a Magyar Íjász Szövetség által szervezett Történelmi Országos Bajnokságra, ahová több mint 200 íjász nevezett az ország minden tájáról.

A versenyen 21 célt kellett meglőni, melyek között voltak 2D-s, 3D-s, lőlapos és ügyességi célok is. A távolságok mellett most az idő is megnehezítette az íjászok dolgát, hiszen egy-egy lőállásból 3 célt 90 másodperc alatt kellett leadni. Sajnos ez a „lassan” lövőknek kellemetlenséget jelentett, sok kapkodó lövés az eredményeken is meglátszott.

A nehézségek ellenére két érmet és két minősítést sikerült szerezni a Fénypárducok csapatának, amivel öregbíthették Kiskunfélegyháza hírnevét.

Horváth Anna modern anyagú történelmi íj gyermeklány kategóriában 7. lett, és teljesítményével III. osztályú minősítést szerzett.

Vasné Köteles Anita modern anyagú történelmi íj felnőtt női kategóriában szintén 7. lett és I. osztályú minősítést szerzett.

Horváth Klára Csenge a vadászreflexes gyermeklányok között az első helyet vívta ki magának és országos bajnok lett.

Vas Bianka a modern anyagú történelmi íj ifjúsági lány kategóriában ezüstérmes lett.

Vas Tibor 8. lett a vadászreflexes férfi kategóriában


A Fénypárducok támogatói: Integrál ZRT., Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium.




 

Kövessen minket a Facebookon is!