Program 2017. február 15. 11:00

Ismét úton a kavalkád: Anna and the Barbies koncert Kiskunfélegyházán!

Ismét úton a kavalkád: Anna and the Barbies koncert Kiskunfélegyházán!
Kiskunfélegyházára látogat friss dalával hóna alatt az Anna and the Barbies február 18-án, szombaton. Előzenekarként a Jónás Vera Experiment lép fel a Rocktár színpadán, kezdés 20 órakor.


Az idén 13 éves Anna and the Barbies elmúlt éve egy igazi összművészeti kavalkád volt. Az UTÓPIA turné során az ország leglátványosabb helyszínein adtak koncerteket artistákkal, különleges díszlettel és kortárs költőkkel karöltve. Ennek az emlékezetes útnak a végén, tavaly novemberben dupla teltházzal zárták az évet a Fővárosi Nagycirkuszban. Február 9-én debütált a ’Karjaidban’ (Szeresd a vesztest is, ne csak a bajnokot) című daluk és klipjük, melynek élő verzióját láthatja, hallhatja most először a közönség.

Áprilisban várható következő nagy dobásuk: egy egészen rendhagyó újdonsággal rukkol elő a zenekar, bemutatják a cirkuszos koncertekről készült dokumentumfilmet. A háttérben pedig továbbra is folynak a lázas munkálatok, melyek a hetedik Anna and the Barbies nagylemezt készítik elő. Az egy évtizednyi hamisítatlan rock’n’roll menetelés az undergound szcéna kiskocsmáiból, klubjaiból a Budapesten őshonos Anna and the Barbiest rendkívüli színpadokra emelte, s ebben nagy szerepe volt már-már családdá vált rajongói közösségének is.

A csapat előzenekaraként a Jónás Vera Experimentet hallgathatja meg a nagyérdemű. Jónás Vera dalainak stílusmeghatározása személyes könnyűzene, amellyel koncertjein magával ragadja a közönséget: a táncolnivaló, ugyanakkor mély dallamokon, valamint a szövegeken keresztül szinte belelátunk a frontember lelkébe. Legújabb, 2016-ban megjelent, Tiger, Now! című albumának dalaival garantáltan bemelegíti az estét és egy új kedvenccel tágíthatja a megjelentek zenei horizontját. A nemrégiben Fonogram-jelöléssel és Artisjus Junior-díjjal is jutalmazott énekes-dalszerzőnőre érdemes odafigyelni.



 

Kövessen minket a Facebookon is!