Kultúra 2014. június 4. 12:35

Több táncházat és tábort szervez a Félegyházi Táncszínház

Képgaléria
Több táncházat és tábort szervez a Félegyházi Táncszínház
Az idén tíz éves egyesület igencsak mozgalmas évnek néz elébe. Jubileumot ünnepelnek, és szerencsére egyre több az érdeklődő mind nézőként, mind táncoslábú jelentkezőként. Ezúttal újabb pályázati forrást is sikerült a táncszínháznak szereznie, rendezvények szervezéséhez - mondta el Kovács-Csonka Szilvia, a táncszínház titkára.

Az egyesület sikeresen szerepelt a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, melyet a táncházak üzemeltetésére írtak ki. A Félegyházi Táncszínház épp ezért szeretettel várja a város lakóit a következő táncházaikra. Az első alkalom június 8-án, Pünkösd vasárnap lesz a Rocktárban, pünkösdfa-állítással és pünkösdi király választással, néptánc oktatással. Akik nem tudnak táncolni, azok részvételére is számítanak, hiszen Kátai Tibor, a Félegyházi Táncszínház művészeti vezetője, a Magyar Kultúra Lovagja lesz segítségükre és az alapok bemutatására. A muzsikát a Tenkes zenekar szolgáltatja.

A második táncházat június 27-én, pénteken tartják, a Szent Iván-éji mulatság keretében. A harmadik táncházra július 11-én a Petőfi téren kerül sor. Ez utóbbi esemény a már hagyománynak számító arató utcabál is egyben. Az ötödik alkalommal megrendezendő utcabálon jótékonysági adományokat is elfogadnak, mely összeg bevételét az egyesület működtetésére fordítják.

El is kell a támogatás, hiszen ebben az évben ünnepli 10. évfordulóját a táncszínház, mely alkalomból október 18-án egy ünnepi gálával készülnek a társulat tagjai a Constantinum Sportcentrumban. Az esten fellép mindenki, aki egykoron a táncszínházban tevékenykedett, és meglepetéssel is készülnek a félegyházi táncosok.

Kövessen minket a Facebookon is!