Hatósági Kerekasztal a jogszabálykövetés elősegítése érdekében
A február 21-i Hatósági Kerekasztal megbeszélésen Gaál József, a kamara elnöke, mint házigazda ismertette a tanácskozás kezdetén a köztestületben történt változásokat; nevezetesen bemutatta az elmúlt év őszén megválasztott új elnökség tagjait.
Elsőként a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága igazgatója kapott szót. Benda Ferencné kiemelte: az ügyfélkapu szerepe a jövőben mind inkább felértékelődik. Az ezen keresztül történő ügyintézés lebonyolítása ugyanis lényegesen praktikusabb. Mint mondta: az adóbevallás során a kétszer egy százalékról szóló rendelkezés lehetősége – az eltérő híresztelésekkel ellentétben – nem változott.
A Kecskeméti Járási Hivatalt több vezető is képviselte. Labancz Attila hivatalvezető emlékeztetett: 2017-ben is zajlik a közigazgatás átalakítása; egyre több hatáskör kerül a járásokhoz. A kormányhivatalokban végbemenő informatikai fejlesztések elsősorban a gazdaság szereplőinek érdekében történnek. Szó esett az egyes főosztályok ügyfélbarát intézkedéseiről, amelyek főként a hatékonyság érdekében történnek.
A többi szakhatóság bemutatkozását is értékelve a tanácskozást lezáró gondolataiban hasznosnak ítélte meg az információcserét Gaál József, a köztestület elnöke.