Százhúsz éve áll Petőfi szobra
Képgaléria
A város főterét díszítő műalkotást, melyet joggal neveznek Magyarország legszebb Petőfi-szobraként, a 19. század neves székely szobrászművésze, Köllő Miklós készítette, és 1896 októberében adta át Segesvár város elöljáróságának. Felállítására azonban – pénzhiány miatt – csak 1897-ben kerülhetett sor. Az avatóünnepségen állítólag félegyháziak egy csoportja is részt vett, bár erre utaló írásos dokumentum sajnos nem maradt fent.
Az impozáns szobor mindössze tizenkilenc évig díszíthette a segesvári megyeháza előtti teret, mert az 1916-ban Erdélybe betörő román hadsereg pusztítása elől Budapestre menekítették. Ott bujdosott mindenkitől elfeledetten öt esztendeig. Innen a ragadványneve: „bujdosószobor”. Régi vágya volt a félegyháziaknak, hogy szobrot állítsanak városuk szülöttének, nemzetünk legnagyobb költőjének, Petőfi Sándornak. Szándékuk komolyságát jelezte, hogy a 19. század végén, a város két országgyűlési képviselőjének részvételével, úgynevezett Petőfi-szobor bizottságot alakítottak.
A leendő szobor költségeinek előteremtéséhez pedig nagyszabású gyűjtési akciót indítottak. S mint Sajtos Géza írta: „Nem a kiskun polgárok Petőfi-szeretetén és az adakozók szűkmarkúságán múlott, hogy csak két évtizeddel később kerülhetett sor a szoboravatásra.”
Három évvel az első világháború után, 1921 novemberében Lavotta-hangversenyt tartottak Kiskunfélegyházán. Az eseményen – meghívottként – egy budapesti újságíró, bizonyos Markó Miklós is részt vett. Neki panaszolták el a városatyák a hangverseny szünetében, hogy bár minden követ megmozgattak, képtelenek előteremteni a rég vágyott Petőfi-szobor készíttetésének költségeit.
– Felesleges pénzgyűjtéssel fáradozniuk, uraim – mosolygott a zsurnaliszta. – A Hungária Ércöntő raktárában ötödik esztendeje porosodik beolvasztására várva a segesvári bronzalak. Csak kérniük kell, és máris megkapják.
– És ön vállalná kérelmünk továbbítását? – kérdezte az egyik városatya.
– Természetesen. Megtisztelő lenne számomra a bizalmuk – válaszolta Markó Miklós.
Nosza, a városatyák rögvest megfogalmazták kérelmüket a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz, melynek kézbesítését Markó Miklósra bízták. A dolognak azonban híre ment, és rövid időn belül tucatnyi település is beadta igényét a „bujdosószoborra”. Megindult a versengés Pápa, Kecskemét, Sopron, Aszód, Szalkszentmárton, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza között. Hosszas huzavona után a szoborért folyó harc 1922-ben Kiskunfélegyháza győzelmével zárult.
A hírt a városban kitörő örömmel fogadták, és a nagy hó ellenére Fekete Antal becsüs vezetésével azonnal útnak indították a város fogatát Budapestre, a Petőfi-szoborért. Négy nappal később, 1922. február 16-án, „szakadó hóesés és a város harangjainak zúgása közepette” érkezett meg a segesvári bronzszobrot szállító – hat fehér ló vontatta – társzekér Félegyházára.
A szobor talapzatának tervezésével Radnay Béla szobrászművészt bízta meg a város. A kivitelezést az Újszászi-Majláth cég végezte. Az impozáns alkotást 1922. október 29-én több ezres tömeg jelenlétében avatták fel. Az eseményen a székelység is képviseltette magát.
Szász András
