Sport 2017. március 4. 13:30

Futásra „ítélve” – Kádár Kitti

Képgaléria
Futásra „ítélve” – Kádár Kitti
Állítása szerint előbb tanult meg futni, mint járni – a futásból manapság is erőt merít, jó érzésekkel emlékszik vissza első versenyeire Kádár Kitti ultrafutó, a Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottságának „Év Felfedezettje”. Eredményei mögött kitartó, hosszú út áll, minden évben egyre magasabb célokat tűz ki. Edzője nincs, így nem érez kényszert, a futásban örömét leli.

Vidám és mosolygós lányként mozgalmas életet él Kádár Kitti (29). Ultrafutóként heti hat napot reggeli edzéssel kezd. A félmaraton hosszúságú „bemelegítést” délutáni edzések követik, csoportos tréningeket oktatóként vezényel. 

- A kezdeti sikerélmények erőt adtak a folytatáshoz, a mezei futóversenyeket félmaratonok, majd maratonok követték. Magamért futok, hogy az általam kitűzött célokat elérjem. 2016-ban 6666 kilométert teljesítettem.

Az ultrafutásra hosszú évek kemény munkájával, sok edzéssel készül. Elmondása szerint egy magánéleti csalódást követően ismerte meg az ultrafutást.

- A futás megnyugvást adott. Edzéseken jóval többet teljesítettem a félmaratoni távoknál. Először az Eger-Miskolc futóversenyen indultam el hosszabb távon (78 km.), ezt követte az UltraBalaton, ami első nekifutásra nem sikerült.

Az edzések mellett mentális felkészülésre is nagy hangsúlyt fektet, sikertelenségből képes erőt meríteni. Az első sikertelen UltraBalatont követően második lett egy bajai versenyen (65 km.), majd megnyert egy 12 órás futást. Ekkor tette le végleg voksát az ultrafutás mellett. Az első 100 kilométeres versenytávot 2013-ban teljesítette, ami további lendületet adott.

- Az első UltraBalatonnak utólag visszagondolva felkészületlenül vágtam neki. 2014-ben első alkalommal teljesítettem szintidőn belül, azóta folyamatosan javítom az időeredményemet. 2016-ban 6 és fél órával gyorsabban futottam le (221 km.), mint 2014-ben.

A hosszabb távokon a terepviszonyok mellett saját magával is megküzd a versenyző. A hosszútávfutás mentálisan nagyon kimerítő. Fontos, hogy a holtpontokon is átlendüljünk mielőbb - tette hosszá.

- Bekerültem a válogatottba, ami nagy büszkeséggel tölt el. Az eredményeimet környezetem, barátaim, ismerőseim és családtagjaim elismerik, tőlük sok biztatást, bátorítást kapok. Hozzá kell tenni, hogy nem látványsportágról beszélünk, kevesen ismerik az ultrafutást.

Kitti a feltöltődésre is szakít időt, vasárnaponként pihenőt tart. A hét többi napján időjárástól függetlenül akár hajnali 4-kor is felkel, hogy az adott napi edzésprogramját teljesítse. Délutánonként edzőteremben oktat, sokszor életmódbeli tanácsokkal is megkeresik.

- Önmagában a futástól nem lehet fogyni. Az edzések intenzitása is számít. A fokozatosság elvét kell követni, egy hosszabb távot rövidebb távokból indulva lehet felépíteni. A szervezetnek időbe telik, míg hozzászoktatjuk a terheléshez, ha ez nem így történik, akkor a futás sérüléshez vezet.

Tervei szerint a 2017-es esztendőben tovább fokozza a lefutásra váró kilométerek számát, az idei évet 7 ezer fölött zárná Kitti. Az „Év Felfedezettje” díj újabb célokra sarkalja. Az elismerést minden évben a versenyeredmények alapján osztják ki. A válogatott tagjaként júliusban a világbajnokságon is elindul, amit egy 24 órás sárvári futás előz meg. Augusztusban pedig egy kaposvári versenyen 250 kilométert teljesít.

 

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!