Támadnak a vérszívók
A kullancsok áprilistól októberig, nagy számban különösen tavasszal április-június között és ősszel, szeptemberben jelennek meg. A kullancs emberre esős, nyirkos, de meleg időben, többnyire a kerti munka során vagy kirándulás közben kapaszkodik fel. A kertekbe a háziállatok, a földön fészkelő madarak és a vadon élő kisemlősök útján „potyautasaként” kerül be. A kullancs vérszívás után a bőrről magától csak 3-8 nap múlva esik le.
A kullancsok többféle betegséget terjeszthetnek. Ezek közül leginkább a Lyme-kórt okozó baktériumok, illetve az agyhártya-, agyvelőgyulladást okozó – kullancs-encephalitis – vírus jelentős. A fertőzött kullancs nyálmirigyéből a megbetegedést előidéző kórokozók csak a beszúrást követő 4-6 óra múlva, a felesleges vér visszaöklendezésekor kerülnek az emberbe. A Lyme-kór legjellegzetesebb klinikai tünete a vándorló bőrpír, amely általában néhány napos lappangási idő után a csípés helyén jelentkezik. A bőrelváltozás mindig kis kerek folt formájában kezdődik, majd a széli részeken terjedve, középen halványulva gyűrűt formál.
A bőrjelenséget enyhe helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés kísérheti, de felléphet magas láz, fej- és izomfájdalom, valamint agyi izgalomra utaló tünetek is. Igen ritkán, a kullancscsípés után 1-2 hónap múlva szívpanaszok és neurológiai tünetek (zsibbadás, végtagfájdalom, perifériás ideggyulladás) is jelentkezhetnek. Legtöbbször azonban semmilyen társtünete nincs. Védőoltás nincs ellene, de megfelelő gyógyszeres kezeléssel jól gyógyítható – tudtuk meg Dr. Balogh Melindától, megyei tiszti főorvostól.
Az Országos Epidemiológiai Központ statisztikája alapján az elmúlt évben minden megyében volt Lyme-kóros megbetegedés. A legtöbb esetet Nógrád megyében (204 beteg) és a fővárosban diagnosztizálták (153 beteg), ezeket Borsod-Abaúj-Zemplén (96 beteg) és Pest megye (94 beteg) követte. A kullancs-encephalitis fertőzések jelentős része tünetmentes, kisebb része pedig influenzára emlékeztető betegségtünetekkel, lázzal, fejfájással, rossz közérzettel zajlik le, azonban egyes esetekben súlyos idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak. A betegség általában teljes gyógyulással végződik.
Magyarországon kiemelten kullancs-encephalitis vírussal fertőzött területnek számít az ország délnyugati, nyugati, és északi vidékei, főként az országhatárok (Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország) mentén. Az utóbbi 5 év folyamán összesen 3 kullancs-enchephalitis megbetegedést diagnosztizáltak a megye lakosai körében. A Lyme-kór esetében az évekig 20-25 között stagnáló esetszám az utóbbi 2 évben rohamos csökkenésnek indult – gyakorlatilag évente feleződött. Így 2013-ban már csak 5 megbetegedést regisztráltak a szakemberek. Valamennyi tavalyi megbetegedést a bajai járás területén élők között diagnosztizálták.
Fontos a megelőzés A kullancs-encephalitis leghatékonyabb megelőzési módja a védőoltás, amely Magyarországon is évek óta rendelkezésre áll. Hatékonyak a bőrre juttatható riasztószerek is. Védekezhetünk a kullancsok ellen az avar összegyűjtésével, az aljnövényzet ritkításával, metszésével, a fű rendszeres nyírásával, kaszálásával is. A fertőzés megelőzhető, a bőrbe fúródott élősködő mihamarabbi (2-4 órán belüli) eltávolításával is, ezért fontos a rendszeres kullancsvizit!
A kullancs eltávolítása Házilag is eltávolítható a bőrbe fészkelt kullancs. Ehhez legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg, anélkül, hogy a potrohát összenyomnánk. Tilos tűvel, vagy hegyes tárggyal operálni. Ha a potroh felszakad a fertőző kullancs teljes béltartalma bekerül a szervezetbe, így egy lehetséges fertőzés esélye igen magasat ugrik. Ha a kullancs kiálló potrohát körkörösen tekergetni kezdi, a kullancs nemcsak, hogy a rémület miatt megpróbálja magát beljebb ásni, de gyomra teljesen felfordul, és szervezetünkbe öklendezi saját béltartalmát. Ha a kullancs feje beszakad, nem kell kioperálni, ugyanis napokon belül, egy szálkához hasonlóan kilökődik a testből. A csípés helyét fertőtleníteni kell. Fel kell jegyezni a csípés időpontját, és figyelni a helyét 5-6 héten keresztül. Egy-két nap elteltével általában 1 cm átmérőjű bőrpír keletkezik a sebnél. A viszketés normális, ez jelzi a szervezet védekezésének kezdetét.
Orvoshoz kell fordulni
Ha bármilyen, mással nem magyarázható panasz lép fel, ami egy hétnél tovább tart, vagy visszatér.
Amennyiben a csípést követő két héten belül láz, szédülés, fejfájás, izomfájdalom mutatkozik.
A csípés körül növekvő, legalább 5 cm-es pír jelentkezik.
Arcidegbénulás lép fel.
A fülcimpa vagy az emlőbimbó megduzzad, lilás-piros lesz, de nem fáj, és a duzzanat egy hétnél tovább tart.
Szívritmus-zavar jelentkezik. Ízületi, izomfájdalom vagy komoly fáradékonyság lép fel.
A Lyme-kór lappangási ideje 2-32 nap, előfordulhat, hogy a betegség korai stádiumában észrevétlen marad, és a tünetek csak később jelentkeznek.