Kultúra 2017. március 1. 13:30

A Kiskunság értékeinek nyomában

Képgaléria
A Kiskunság értékeinek nyomában
Kiskunság Kollégium indul a lakiteleki Népfőiskola szervezésében a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával március 5-én, amely a nevezett járási terület értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérését tűzi ki céljául. A program az egész Kárpát-medence magyarlakta térségeire kiterjedő, nagy ívű értékfeltáró munkának a része. Az ország különböző részeiből érkező egyetemisták ez alkalommal a Kiskunság településeinek értékeit mérik fel és veszik leltárba.


Ezzel kapcsolatban tartottak tanácskozást a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban a Kollégiumban érintett települések képviselői. A megjelenteket Lenkei Róbert technikai szervező tájékoztatta a Kollégium munkájáról és feladatáról.

A Kiskunság Kollégium értékfeltáró munkája során 14 településen kutatnak majd helyi értékeket és még fellelhető hagyományokat a többnyire egyetemistákból álló csoportok: Kiskunfélegyházán, Gátéron, Kunszálláson, Nyárlőrincen, Pálmonostorán, Petőfiszálláson, Tiszaalpáron, Tiszaugon, Bokroson, Lakiteleken, Kocséron, Szentkirályon, Tiszakécskén és Városföldön.

Az értékfeltárás kérdőíves lekérdezés és mélyinterjú módszerével történik. Az adatgyűjtés két turnusban valósul meg, amely után a településeken talált értékeket egy kiadvány formájában jelentetik meg.

A Kiskunság Kollégium szakmai felügyeletét Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója, néprajzkutató, múzeumpedagógus látja el.
 

Kövessen minket a Facebookon is!