Aki bújt, aki nem... Hová tűnt a fél játszótér?
Csak "babás" játékok vannak, amik az egészen kicsiknek megfelelnek ugyan, de a nagyobbaknak az egyetlen megmaradt hintán kell osztozkodniuk. A környéken lakók számára ez az állapot a nyár és a vakáció idején nem kis kellemetlenséget fog okozni - mondta a Közlöny fogadóóráján egy kétgyermekes anyuka –, és ha átmegyünk valamelyik közeli játszótérre, ott is várakozni kell a játékokra, sőt ott is kevés a játszóeszköz.
Az olvasói panasszal megkerestük Bense Zoltán önkormányzati képviselőt, és Barczikai Gábort, a Városüzemeltetési Osztály illetékesét.
A körzet képviselője elmondta, hogy a pontos műszaki részleteket nem ismeri, de tudomása szerint a játékok állapota nem volt megfelelő, ezért távolították el. Helyeselnünk kell az intézkedést, hiszen inkább ne legyen hinta, minthogy balesetet okozzon. Amint lesz rá pénz, természetesen pótolni fogják a hiányzó eszközöket.
A Városüzemeltetési Osztály munkatársa nyilatkozata alapján: a városban mintegy 10 játszótérnél merültek fel hiányosságok egy felülvizsgálat során, ezek egyike a Korond utcai. Többnyire rongálások, másutt a lánc kopása következtében vált egy-egy játék balesetveszélyessé, ezeket leszerelték, így ezen a játszótéren az egyik hintát is. A csúszda, azaz a játszóvár anyaga elkorhadt, s azt már korábban elszállították. A városban az eszközök felét eddigre sikerült kicserélni, és a többiekre is sor kerül, ahogy az anyagi lehetőségek ezt megengedik.
tli