Helyi hírek 2017. március 7. 18:00

Holló László-díjjal tüntették ki Molnár István félegyházi festőművészt - videóval

Képgaléria
Holló László festőművész, Kossuth-, Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész, városunk díszpolgára születésének 130. évfordulójára emlékezett Félegyháza közössége március 6-án. A művész tisztelői koszorút helyeztek el a Móra Ferenc Gimnázium emléktáblájánál, a Petőfi téri szobornál és a szülőháznál. A Holló László emlékév megnyitójára a Kiskun Múzeumban került sor, ahol átadták a Holló László-díjakat, és a díj kuratóriumi teendőit Debrecentől átvette Kiskunfélegyháza. A leköszönő debreceni kuratórium idén Molnár István félegyházi festőművészt tüntette ki a Holló László-díjjal, amelyet Erdei Sándor kuratóriumi tag adott át.


A kuratóriumi tevékenység átvételekor Rosta Ferenc elnök elmondta, hogy a város szívesen vállalta fel a kitüntetés gondozását. Elkészült a Holló László-díj: a plakettet Kiss Virág keramikus, az oklevelet Szabó Ildikó művésztanár, a kuratórium tagja tervezte.  

A kuratórium megalakulása után javaslatot is tettek a díjazásra. A legelső félegyházi Holló László-díjat az a polgár kapja, aki – vitán felül – a legtöbbet tette hosszú évtizedeken át a hollói kultusz ápolásáért erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Múzeumok anyagát gyarapította, emlékszobák kialakítását támogatta. Megalapította a Debreceni Holló László Kuratóriumot. Ő pedig nem más, mint Dr. Ujváry Zoltán Professor emeritus – jelentette be Rosta Ferenc. A professzor magas életkora és betegsége miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen, így nevében a díjat Erdei Sándor vette át.

A díjadásokat követően a debreceni Déri Múzeum Holló-gyűjteményéből nyílt kiállítás a múzeumban.

 

Kövessen minket a Facebookon is!