Kultúra 2017. március 8. 15:30

Az első Félegyházi Holló-díj

Képgaléria
Az első Félegyházi Holló-díj
A frissen megalakult Kiskunfélegyházi Holló László Kuratórium elsőnek dr. Ujváry Zoltán professor emeritust jelölte Holló-díjra, amelyet a képviselő-testület egyhangúlag megszavazott.


30 esztendeje született a debreceni kuratórium Holló László-díja, az eltelt évtizedek alatt igen sok művész, támogató, a hollói örökség tovább vivője kapta meg Debrecenben és Félegyházán, illetve szerte az országban. A debreceni kuratórium 3 évtized után befejezte működését, amelyet Kiskunfélegyháza város tovább folytat. Első évben a hollói örökség legkövetkezetesebb védelmezőjének, Laci bácsi fogadott unokájának ítélte a félegyházi kuratórium, illetve képviselő-testület.

A díjat és az oklevelet városi küldöttség vitte el március 7-én az idős és mozgásában korlátozott professzor úrnak, aki barátai körében meghatottan, elérzékenyülve vette át Kiskunfélegyháza elismerését.

R. F.
 

Kövessen minket a Facebookon is!