Program 2017. március 10. 09:30 Forrás: Hidas Frigyes Alapítvány Kiskunfélegyháza

Jótékonysági hangverseny

Jótékonysági hangverseny
A Kiskunfélegyházi Hidas Frigyes Alapítvány jótékonysági koncertet rendez március 11-én, szombaton 18 órától az Alapfokú Művészeti Iskola dísztermébe. Az est háziasszonya Soltész Anikó csembalóművész lesz. A jótékony hangverseny bevételét a Hidas Frigyes Alapítvány számára, valamint a művészeti iskola növendékeinek képzésére fordítják. A rendezvényen az alapítvány névadójára is emlékeznek, halálának 10. évfordulóján. Az esten fellépnek az iskola tanárai és növendékei. Díszvendég: Amigó Péter, a zeneszerző nevelt fia lesz. 


Hidas Frigyes zeneszerző, karmester, zeneigazgató gazdag életműve jelentősen hozzájárult a kortárs magyar hangszeres repertoár gazdagodásához. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott.

1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett. Számos színpadi alkotáshoz, televízió- és rádiójátékhoz, valamint filmhez írt kísérőzenét. Nevéhez fűződik többek között A névtelen vár, A dunai hajós, a Rab Ráby, a Sellő a pecsétgyűrűn, a Katonazene, és a népszerű teleregény, a Szomszédok zenéje.

Különösen nagy sikert aratott A cédrus (1975) című balett zenéje, amelyet Csontváry Kosztka Tivadar híres festménye ihletett, és amelynek koreográfiáját Seregi László készítette. Karinthy Ferenc Bösendorfer című egyfelvonásosából ő komponált a Zenés tévészínház számára kisoperát. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonáját tavaly májusban - más művek mellett - Hidas Frigyes Orgonaversenyének ősbemutatójával avatták fel. A zeneszerző kétszer, 1959-ben és 1980-ban kapott Erkel Ferenc-díjat, 1987-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 1993-ban Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el munkásságát.



 

Kövessen minket a Facebookon is!