Kultúra 2017. március 14. 11:30

Holló László-díjasok kiállítása a könyvtárban

Képgaléria
Holló László-díjasok kiállítása a könyvtárban
– Egyes alkotók neve ismerősen cseng, más művészek nevével talán még soha nem találkozhattak a félegyházi látogatók. Az alkotások jellege, stílusa mindegyikőjüknél más-más. Mégis több dolog összekapcsolja őket. Az egyik, hogy minden művész az elmúlt időszakban megkapta a Holló László-díjat, a másik pedig az, hogy ezzel a bemutatóval kívántak tisztelegni a félegyházi születésű Kossuth-díjas festőművész, a város díszpolgára előtt – mondta Rosta Ferenc alpolgármester a Holló-díjasok tárlatának megnyitóján március 10-én.


A bemutatóteret két meghatározó félegyházi művész munkái uralják. Szecskó Péter nívó-díjas, Félegyháza Művészetéért-díjas, Holló-díjas művész ceruzarajzai és pasztellképei mellett Szabó Ildikó művésztanár utóbbi időben készült alkotásait láthatjuk. Képei a fonal, illetve a macska szimbólumától kiindulva, a gombolyag és a labirintus együttesén keresztül juttatja a tárlatlátogatót a tiszta labirintus világába.

A kiállításon látható az egyik legkorábbi Holló László- díjasnak, Terescsényi Endrének - a festő nevét viselő képzőművészkör egykori szeretett vezetőjének - „Putri”című alkotása, amelyet a Kiskun Múzeumban őriznek. Találkozhatunk a korán elhunyt kecskeméti Walter Gábor, valamint László Ákos, Petkes József, Tamus István, Burai István, Katona György, Komiszár János, Bényi Árpád, Fátyol Zoltán és Madarász Gyula műveivel is.

A tárlat megnyitóján közreműködött a Széljáró Balladás Együttes.

s. r.
 

Kövessen minket a Facebookon is!