Helyi hírek 2017. március 13. 07:30

Országos Diáklabor Szövetség alakult

Országos Diáklabor Szövetség alakult
Az Európai Unió támogatásával 68 természettudományos diáklabor épült az országban. A projekt célja, hogy a természettudományos kísérletezéseket segítse a térség általános- és középiskolás tanulói számára. Bács-Kiskun megyében az elsők között Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Gimnázium régi biológia termét és laborját alakították át a XXI. századi igényeknek megfelelően. Az ország számos területén elhelyezkedő laborok képviselői március 7-én a kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban találkoztak, hogy megalakítsák a Diáklabor Szövetséget. A szövetséghez 28 diáklabor - köztük a "Móralabor" is-  jelezte csatlakozási szándékát. A diáklaborokon kívül a laborokhoz kötődő munkatársak és támogató szervezetek és személyek is csatlakozhatnak, csatlakoztak.

Fotó: archív

Az egyesület elnöknek Mikulás Domonkost, a kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatóhelyettesét (Öveges Diáklabor, Kecskemét), alelnökének Vámosi Lászlót, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium Természettudományos Laborjának vezetőjét, titkárának Csiszár Imrét, a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklabor vezetőjét választotta.

A megalakulást követően a diáklaborok képviselői műhelymunkákon vettek részt, amelyek a laborokat érintő ötletek és impulzusok gyűjtését, a tudásmegosztást, együttműködések kialakítását célozták. A szakmai programot követően hozzászólások hangzottak el, amelyek a szekciók összefoglalásai voltak, illetve a laborok és a laborszövetség fontos együttműködési területeiről szóltak. A program végén a megalakult Diáklabor Szövetség céljainak ismertetése és a legfontosabb teendők hangzottak el.

A Diáklabor Szövetség céljai:

  • A magyarországi diáklaborok összefogása
  • Azon való munkálkodás, hogy a diáklaborok hatékony és elismert eszközei legyenek a természettudományos oktatásnak, a környezettudatos szemléletformálásnak, a pályaorientációnak, a tudományos gondolkodás terjesztésének és a tehetséggondozásnak
  • A laborok hatékonyságának növeléséért közös lépések megtétele
  • A laborok közti tudásmegosztás segítése
  • A laborhálózat bővítése
  • Források keresése és bevonása
  • Együttműködések kialakítása, közös projektek indítása


Mindezeket különösen az alábbi tevékenységek által kívánja a szövetség elérni:

  • Támogatja a diáklaborok munkáját információkkal, hazai és nemzetközi kapcsolatokkal, tudásmegosztó hálózat kialakításával, működtetésével, forrásszervezéssel, projektekkel.
  • Képviseli a diáklaborok ügyét a gazdaság, a felsőoktatás, a kutatóhelyek, a szakmai közigazgatási és politikai döntéshozók felé.
  • Törekszik források bevonására a diáklaborok számára.
  • Közös projekteket indít a diáklaborok fejlesztésére.
  • Szakmai konferenciát, különösen évente egy közös diáklabor találkozót szervez.
  • Segít a diáklaborok projektjeinek terjesztésében, a nyilvánosságban való megjelenésében.

 

Molnár Katalin
laboratóriumvezető tanár, Móralabor


 

Kövessen minket a Facebookon is!