Szendrey Júlia - neki köszönhetjük a kokárdát
1848 március 14-éről naplójában így írt a költő: „Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni, mert az határozottal állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap... hátha holnapután már késő lesz!”
Júlia – aki éppúgy élete csúcspontjának tekintette a márciusi forradalmat, mint Petőfi - 14-én éjjel francia mintára kokárdát készített férjének, magának pedig nemzeti színű főkötőt. Saját szellemi terméke, hogy a fejfedő helyett a kokárdát a szív fölé helyezte. Március 15-én este már mindenki ezt hordta, s azóta is így ünnepeljük március 15-ét.
Kokárda- melyik az igazi?
Az 1848-as forradalom óta hazánkban a kokárda a függetlenség, a szabadság szimbóluma. Érdekes a kokárda színeinek sorrendje. Már az 1848-as forradalom idején a katonák csákóján kétféle sorrendben sorakoztak a színek, ezt a korabeli festmények is igazolják. Mostanra a kívül piros változat terjedt el, ami az olasz trikolórt formázza, állítólag ezt a fajtát készítette Szendrey Júlia, és hibásan.
Vitathatatlan, hogy mostanra a harmadik lett az elfogadott, és ehhez kapcsolódnak emlékeink, kötődéseink. Érdekesség azért, hogy Kossuth halálának centenáriumán Torinóban hatalmas taps fogadta a magyar kormányküldöttséget, mert udvarias gesztusnak tekintették, hogy a magyarok olasz színeket hordanak kabátjukon, pedig az csupán a jelenleg használt kokárda volt.
Júliának köszönhetjük tehát az első kokárdát, de ő azért több volt, mint egy átlagos múzsa. Szendrey Júlia író, költő, műfordító volt. Írásai rendszeresen jelentek meg az Életképekben, a legnagyobb példányszámú társasági lapban.
Az 1849-es tavaszi hadjárat kezdetén tollából felhívás jelent meg Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez címmel. A röpirat írója arra szólította fel az asszonyokat, hogy küldjék harcolni életük párját, s aki ezt nem vállalja, az nem érdemli a házastársi örömöket sem… „Csak úgy legyünk övék, ha ők a hazáé” – szította a kedélyeket Szendrey Júlia.
Nem sokkal később "a nemzet özvegye", majd alig két éven belül ő lesz a megvetett asszony, aki eldobta az özvegyi fátyolt. Miután elveszíti férjét, személyével folyamatosan foglalkoztak; de ebben nem volt köszönet: a megítélése rendre negatív volt.
Második házassága kötésekor 21 éves és egyedülálló anya, kétségbeejtő helyzetben lévő asszony. Felrótták neki, hogy a költő hősi halála után nem kötelezte magát életfogytiglan tartó gyászra, s nem halt párja után. A "nemzet özvegyét” ugyanis rendre piedesztálra helyezik, onnan meg nem lehet csak úgy, büntetlenül lesétálni. Egyedül, pénz nélkül egy kicsi gyermek anyjaként pedig nem könnyű a piedesztálon múlatni az időt.
1850 Júliának a kétségbeesést hozza, s joggal: a hírek szerint Petőfi elesett Segesvárnál. A családjára hagyná kisfiát, Törökországba akar utazni, hogy Bemtől tudja meg, remélhet-e még vagy sem. Útlevelet persze Petőfi felesége nem kap. Be kell látnia, hogy férje halott és támasza nincsen. Naplójába ezt írja:
„Ki van rám mondva az ítélet, s nem állhatok többé ellent; örök boldogtalanságra vagyok kárhoztatva, és meg kell törnöm sorsom vas hatalma alatt.”
„A rövid hajú, férfiruhás, szivarozó, szabados, végzetes Júlia azonban csak addig érdekel minket, míg a Petőfié volt. Bűnösnek mondani könnyelműség és tudatlanság volna: ő szimbólumos büntetése volt Petőfi életének és zsenijének.” – írja Ady.
Komolyan fontolgatja az öngyilkosságot, de ezt a gondolatot elveti: Petőfi gyermekéért élnie kell. A rendőrség zaklatja, kiutasítással fenyegetik, azt sem tudja, hova menjen gyermekével együtt. A hatóságok figyelik, abban bíznak, hogy Júlia elárulja magát, ha férje valahol az országban rejtőzik. Közben egyedül van, s a kor nem kedvez az egyedülálló nőknek, Júlia a kor hagyományaival dacolva igyekezett autonóm döntésekre építeni az életét, amikor erre nem volt mód, újratervezett, s élt, ahogy akkoriban tudott. Elmarasztalások közepette.
Senki sem látja a magára maradt alig 20 éves nőt, csak nagy költő és szabadságharcos özvegyét látják benne. Ekkor mutatták be neki Horvát Árpád egyetemi tanárt, aki feleségül kérte. Júlia erről ezt írta:
„Menhely vagy öngyilkosság között kellett választani, s mert Sándor fia miatt élni, ha lehetséges, kötelességemnek tartám, s nevéhez méltóbbnak tetszék a férjhezmenetelem, mintha az elutasított tolakodók jó hirnevemtől megfosztanak, Horvát Árpád ajánlatát elfogadtam és neje levék.”
Júlia nyilatkozatot tett a szertartást végző plébánosnak: férje, Petőfi Sándor halott. Horváth oltalmat ígér Júliának, a kis Zoltánnak pedig apja helyett apát. Ez a házasság a kiutat villantotta fel a reménytelen helyzetből. Az a láng azonban csak egy pislákoló gyufa lángja. Gúnyos cikkek jelennek meg Júliáról, aki Petőfi halálának évfordulója előtt kötött új házasságot. Pedig ezzel a házassággal megadatott neki a lehetőség, hogy a kis Zoltánt magához vegye.
Arany János A honvéd özvegye című művében szemrehányást tett az asszonynak:
"Mint a virághoz, mely kitárta / Kelyhét, a méhek és lepék / Gyülvén hozzája szép imádók, / Kinyílott szívét meglepék;"
És: "Élj boldogul... ez könnyü annak, / Ki, mint te, oly hamar feled - / Még egy rövid szó gyermekemről, / Azután, hölgy, Isten veled: / Légy anyja és nem mostohája, / Nehogy eljöjjek egy napon, / És elvezessem kézen fogva / Őt is oda, hol én lakom...!"
Szendrey Júlia – az erdődi George Sand, ahogy Ady nevezi – közben a magyar irodalom igen izgalmas alakja bírt lenni. Júlia felvilágosultabb volt koránál, de ez nem könnyítette meg az életét. George Sand, a különc, feminista francia írónő volt a példaképe. A nadrágviseléssel, rövid hajjal, szivarozással botrányt kavaró Szendrey Júlia le is tett dolgokat az asztalra: Andersent elsőként fordította magyarra. George Sand műveit is fordította, s verseket írt.
Júlia tizennyolc éven át bánhatta gyorsan kötött második házasságát, de közben mégis írt és írt. Második házassága idején kifejezetten termékeny író volt. Művei rendszeresen jelentek meg az Életképekben. Versei gyermekei iránt érzett szeretetéről árulkodnak. Legmaradandóbb munkája mégis Andersen fordítása.
A kiegyensúlyozott magánélet pedig nem segítette: ha Petőfi Sándornak Júlia királynője volt, akkor Horvát Árpádnak a szolgálója. Még négy gyermeket szült, egy kislány pici korában meghal. Gyakorlatilag Júlia és a férje semmiben sem passzoltak.
Halálos beteg volt már, amikor elszánta magát, hogy kislányával együtt külön költözzön. Ekkor azok állították pellengérre, akik második házasságkötése miatt vádaskodtak ellene. Júlia törvényesen is el akart válni, na ez sem volt éppen botránymentes a XIX. században. Halála előtt férjhez készült Tóth József házitanítóhoz, bizalmasához, de meghalt, mielőtt válására sor került volna. Utolsó útjára Zoltán fia kísérte el, Horváth nem jelent meg, és három közös gyermeküket sem engedte el anyjuk temetésére. A Kerepesi temetőben nyugszik, sírján ez áll: Petőfi Sándorné Szendrey Júlia 39 évet élt csupán.
Tánczos Erzsébet
