Sport 2017. március 14. 15:30 Forrás: baon.hu

Tömegverekedés miatt lefújták a mérkőzést

Tömegverekedés miatt lefújták a mérkőzést
Két perc volt hátra a Nyárlőrinc–Pálmonostora megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzésből, amikor dulakodás miatt a játékvezető lefújta a találkozót.


A baon.hu beszámolója szerint az első félidő végén a vendég Pálmonostora vezetett egy góllal, amit a második játékrészben tizenegyessel egyenlített ki a Nyárlőrinc. Torbán Csabát buktatták a büntetőterületen belül. A tizenegyes járt ugyan a hazaiaknak, sárga lapot viszont nem adott a játékvezető a vétkes védőnek, akinek már volt egy sárga lapja.

Ezt követően a vezetést is megszerezték a nyárlőrinciek. Már a hosszabbításban járt a mérkőzés, a játékvezető jelezte, hogy egy perc van hátra, amikor ifj. Bálint Tibort lekönyökölték, amiért ápolásra szorult. A sípmester ezért plusz két perc hosszabbítást mutatott még fel.

A vendégcsapat felrúgta a labdát, ami után Mohácsi Marcell nyargalt, aki Marton Richárddal ütközött. Ezt követően a két játékos lökdösni kezdte egymást, ezért a játékvezető mind a kettőnek felmutatta a piros lapot, amit el is fogadott mind két fél. A szurkolók azonban nem.

Berohantak a pályára – szemtanúk szerint egy tucat néző –, lökdösődés, a játékvezető szerint tömegverekedés alakult ki a két csapat játékosai és szurkolói között. Mind a két edző, György Csaba és Fütyü Illés is beszaladt a pályára, hogy szétválasszák a játékosokat. Fütyü Illés ezen a találkozón eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon. Sajnálatos módon ő is kapott két pofont az egyik hazai nézőtől.

A dulakodást követően a játékvezető lefújta a találkozót. A fegyelmi bizottság csütörtökön tárgyalja az ügyet.

A pálmonostoriak 39 éves védője, Pócsik Zsolt így idézte fel a történteket. – A hosszabbítás kezdetén már emberhátrányban voltunk, de szerettünk volna egyenlíteni. Egy hosszú indítást követően a csatárunk, Marton Richárd a labda után eredt, megelőzve védőjét. Messziről csak annyit láttam, hogy a hazaiak játékosa elterül, majd egy másik nyárlőrinci meglöki a mi játékosunkat. A dulakodásnak nem mentem a közelébe, így nem tudom pontosan, mi történhetett. Ám egyszer csak nézők is berohantak a pályára, így jobbnak láttuk, ha bemegyünk az öltözőbe. Ott mesélte Fütyü Illés, hogy a nézők közül valaki neki is lekevert két hatalmas pofont.

Sz. T. - T. K.





 

Kövessen minket a Facebookon is!