Staféta – Élet új májjal

1996-ban szembesült a ténnyel Daróczi Magdolna, hogy Hepatitis C és B vírussal fertőzött. Akkor legfeljebb tíz éves túlélést jósoltak az asszonynak. Ma – több mint húsz évvel és egy májtranszplantációval később – az átdolgozott munkaidő után ül le mellém, hogy felelevenítsük az idáig vezető, rögös út állomásait. Magdika Csősziné Juhász Ildikótól vette át a képzeletbeli stafétát, hogy megosszon velünk egy újabb emberi sorsot abból a félegyházi közösségből, amelyben mi mindannyian élünk, dolgozunk.

– 1990-ben jöttünk át Marosvásárhelyről Félegyházára a férjemmel és a kislányommal. Én azóta a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézményben dolgozom, férjem testnevelő tanár. Lányom orvos lett, szintén orvos vejemmel és két unokánkkal Svédországban élnek 7 éve – foglalja keretbe Magdika az utóbbi csaknem három évtizedet. Ez idő alatt sokan megismerték a szorgalmas, dolgos család tagjait. Magdika előbb ápolónőként dolgozott, majd osztályvezető főnővér lett a Nádasdi utcában, később a szenvedélybeteg osztályt vezette 18 éven át. Innen került a fogyatékosok napközi otthonába, közismert nevén a Fonóba.

Az, hogy pontosan mikor és milyen körülmények között – műtétje során, vagy ápolóként a szenvedélybetegek között – fertőződött meg, sosem derült ki. Azt viszont az első perctől tudta, hogy nem adja fel. Látni akarta az akkor 16 esztendős lányát felnőtté, feleséggé, majd anyává válni, és egyébként is rengeteg terve volt még az életben. Az interferonos kezeléstől kihullott a haja, egész éjszakákon át tartó rosszullétek gyötörték, de ő nem csak kitartott, hanem végig dolgozott is. Öt év kezelés után végül a B vírustól sikerült megszabadulnia, azonban a C továbbra is károsította a májsejteket. Ez végső soron cirrózishoz, azaz májgyulladáshoz vezetett. Magdika állapota eközben stagnált. Ő pedig megtanult együttélni a tünetekkel, a folyamatos kontrollokkal, sőt, még az italozási szokásait firtató epés megjegyzésekkel is, miközben soha nem fogyasztott alkoholt.

Négy évvel ezelőtt Svédországban volt a családjánál, amikor váratlanul besárgult. Az ottani kórházban vetették fel először, hogy a transzplantáció jelentős életminőség-javulást hozhatna számára, így hazaérkezését követően felkereste a transzplantációs klinikát. Körülbelül egy évbe tellett, mire a szervátültetéshez szükséges minden vizsgálat megtörtént, valamennyi papír megvolt. Ezt követően nemzetközi bizottság bírálta el Magdika kérelmét, s végül 680-dikként felkerült az átültethető májra várók listájára. Innentől kezdve nem volt más dolga, mint nagyon vigyázni magára, folyamatosan járni a vizsgálatokra, és várni. Közben folyamatosan dolgozott, bár a teherbírása előbb nyolc helyett hat, majd már csak napi négy órára volt elég. Egy napon aztán – hazaérve a munkából – megszólalt a telefon, és közölték, hogy negyed óra múlva jön érte a mentő.

– Ilyenkor még messze nem biztos, hogy Te leszel az, akit néhány órán belül megoperálnak. Mindig két beteget hívnak be, hiszen a pontos paraméterek ilyenkor még nem biztosak. 6 órakor értem fel a mentővel, és éjjel 3-tól délelőtt 10-ig műtöttek. Dr. Máthé Zoltán, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának transzplantációs igazgatója vezette a műtétet. Öt nap intenzív után kerültem át a sebészeti osztályra, és október 23-án jöhettem haza – meséli Magdika, hozzátéve: ezután jött csak a neheze.

Hosszú hetekig senkivel sem találkozhatott a férjén kívül, még a lányát és az unokáit sem ölelhette magához. Hetente kellett kontrollra Budapestre menni, bármikor készen állva arra, hogy bent kell maradnia a kórházban. Ráadásul a C vírus megtámadta az új májat is. Szerencsére Magdika gyorsan jutott gyógyszerhez, aminek köszönhetően mára gyógyultnak nyilváníthatták. „A májeredményeim csodálatosak!” – mondja leplezetlen örömmel. Így augusztus 1-je óta újra dolgozik.

Az életszeretetében töretlen asszony nem hallgatja el azt sem, hogy az élet transzplantáció után sem „fenékig tejföl”. Cukorbeteg lett, amit inzulinnal kell kezelni. Minden gyógyszert előzetesen egyeztetnie kell az intézettel, nem fogyaszthat semmilyen vitamint, vagy akár citrusfélét, ami erősítené az immunrendszerét, nehogy kilökődjön a beültetett máj. Így viszont védtelen a fertőzésekkel szemben. Ő mindezzel együtt is azt mondja, megérte.

– Nekem betegen is az volt a célom, hogy teljes életet éljek. Mindig alkudoztam a Jóistennel, hogy még ezt, vagy azt látni akarom, és ő segített ebben. Mindent megkaptam az élettől, amire csak vágyni lehet: jó munkát, nagyszerű családot, remek barátokat. Tudtam, hogy ez is sikerülni fog. Mert ha az élet el is vesz valamit, a másik kezével ad. Óriási bennem az élniakarás, és még nagyobb a hála érzése. Mindenben mellettem áll a családom, az igazgatónő többször felhívott a kórházban, a munkatársaim támogattak lelkiekben és tettekben is. A betegség megerősített abban, hogy harcolni kell azért, amit el akarunk érni. És én nem adom fel soha!

Daróczi Magdolna Szabó Zsuzsannának adja át a stafétát, akit arról faggatunk majd, mi tartotta egy életen át mások szolgálatában.

Tóth Timea

Kövessen minket a Facebookon is!