Sport 2017. március 20. 12:30

Diákolimpián jártak a félegyházi birkózók

Képgaléria
Diákolimpián jártak a félegyházi birkózók
Nagyszerűen szerepeltek a lány diákolimpia országos döntőjén a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzői, amelyet Pestszentimrén rendeztek meg, mintegy háromszáz fiatal birkózó lány részvételével, március 18-án.

A 37 kg-os súlycsoportban 16-an kezdték meg a küzdelmeket, köztük Szabó Szonja, aki rendkívül magabiztosan gyűjtögette a győzelmeket a selejtezőben, így döntőbe jutott, ahol remek mérkőzésen legyőzte ellenfelét. Szonja úgy lett diákolimpiai bajnok, hogy senki nem tudott ellene akciópontot szerezni.

A 65 kg-osok között versenyző Kiss Viktória nagyon kellemes meglepetést szerzett azzal, hogy a dobogó második fokára állhatott fel.

A 40 kg-os Tapodi Rebeka nagy tehetség, terhelhető, minden munkát maximálisan elvégez, nagyobb önbizalommal bárkit legyőzhet. Most a dobogó harmadik fokára állhatott. Az 52 kg-osok között Termol Tamara nagy küzdelmek árán lett harmadik, ugyanitt Kiss Henriettának sikerült az ötödik helyet megszereznie.

Ezen a napon nemzetközi női kadett válogatót is rendeztek, amelyen 60 kg-ban Rekedt-Nagy Réka ötödik helyezett lett. Réka egy hónap múlva Grúziában, a szumó Európa bajnokságon vehet részt.
Szabó Szonja, Tapodi Rebeka, Kiss Viktória és Kiss Henrietta a kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulója, testnevelő tanáruk: Mayer Erika. Termol Tamara a József Attila Általános Iskola Platán utcai Tagintézményében tanul, testnevelője: Bódainé Szekszárdi Éva.


Egy másik húsz fős csapat Kiskőrösön ügyeskedett a Petőfi Kupán, ahol szintén szép eredmények születtek.

Aranyérmesek lettek súlycsoportjukban: Bátyai Dorián, Czakó Zoltán és Szécsényi Kornél.
Ezüstérmesek: Bene Ivett, Hideg Balázs, Makra Benjámin és Vígh Noel.
Bronzérmesek: Bárány-Almási Tamás, Bene Róbert, Borto Dominik, Burján Botond, Hideg Zita, Kis Marcell Páli Attila, Páli Gergő és Tapodi Norbert.

Edzők: Ván Jenő, Szabó József és Kelemen András. A felkészülést segítették: Gyöngyösi Sándor, Gyöngyösi Gergő és Polyák Dániel.

 

Kövessen minket a Facebookon is!