Dr. Kiss Ákos Csaba 2017. március 24. 07:30

Képviselők munkában – Aszfaltozás, közvilágítás-fejlesztés - videóval

Képgaléria
Számos meghatározó, városi jelentőségű változás történt a közelmúltban, a 9-es választókörzetben. Felújították a strand épületét, átadták a kórház új szárnyát, mi több: a sportcsarnok terheitől is megszabadult Félegyháza. Mindez jelentős előrelépést hozott mindannyiunk életkörülményeiben, és új alapokra helyezte a következő esztendők kilátásait is – emlékeztetett elöljáróban dr. Kiss Ákos Csaba körzeti képviselő, amikor a térségben megvalósult eredmények és az idénre tervezett beruházások összefoglalására kértük.

– A múlt év egyik nagy eredménye volt, hogy a közvilágítás-fejlesztéssel sikerült világosságot vinni a körzet számos pontjára. Mivel ez a lakossági igény már a választásokkor határozottan felmerült, szeretnénk idén tovább folytatni a lámpatestbővítést – mondta el a képviselő.

A főállásban idegsebész orvosként dolgozó szakember képviselővé választását követően a közösségi élet erősítését is célul tűzte körzetében. Ennek jegyében épült meg a közösségi ház, amit igyekeznek tartalommal megtölteni. Ahogy Kiss Ákos Csaba fogalmaz, e téren akad még bőven tennivaló, de néhány sikeres programon már túl vannak. Karácsonykor például ingyenes ruhaosztást szerveztek, és a gyerekrendezvények is népszerűségnek örvendenek. Ugyancsak a közösségépítés jegyében rendezték meg tavaly a korábbi évek hagyományaiból táplálkozó kossuthvárosi juniálist, ami igazolta létjogosultságát. Így idén – a tavalyi tapasztalatokat beépítve – ismét várják a térségben élőket egy közös élményekkel teli napra.

Két lépcsőben új arculatot kapott a víztorony környéke is. A korábban elhanyagolt „senkiföldjén” ma szívesen időznek a környék lakói, gyerekek és felnőttek egyaránt. A rendezett, növényekkel beültetett, bekerített parkba pihenőpadok, ivókút került, idén pedig a tervek szerint játszótérrel is gazdagodik.  

A 9-es számú választókörzet egyik legsúlyosabb, hosszú ideje megoldatlan problémájának nevezte a képviselő a Molnártelepi út állapotát.

– Az itt lakók talán úgy is érzékelhetik, hogy nem halad előre az ügy. Pedig valójában nagyon sokat dolgozik a háttérben a városvezetés és az önkormányzat azért, hogy végleges, megnyugtató megoldást találjon az út állapotának a rendezésére. Ez az egész városnak fontos, kiemelt jelentőségű ügy – szögezte le Kiss Ákos Csaba. A képviselő azt is elmondta, hogy a MÁV-val történt egyeztetések eredményeként az első szakasz kiszélesítésének a feltételei kirajzolódni látszanak, azonban a folytatásnál a magasfeszültségű vezetékek tartóoszlopai beleesnek a nyomvonalba. Itt meg kell találni azt a megoldást, ami az oszlopok áthelyezése nélkül lehetővé teszi az útépítést. A rendkívül kátyús, veszélyes burkolat és a keskeny út mellett további gondot jelent a közvilágítás hiánya is. Ennek megoldására már az idén világító lámpatesteket helyeznek ki az út északi oldalánál, amit a tervek szerint továbbiak fognak követni.

Óriási előrelépés a városrész közlekedésében, hogy idén újra aszfaltozzák a Kossuthváros fő ütőerét, a Dessewffy utcát. A Bercsényi utca és a Kaffka Margit utca közötti szakasz teljes körű útburkolat felújítása 660 méter hosszúságban, több mint 4.300 négyzetméteren valósul meg, beleértve a meglévő szilárd burkolatú út újraaszfaltozását, és mindkét oldalon a szegélyek cseréjét is. A járulékos munkák elvégzésével megtörténik a zárt csapadékvíz-csatorna részleges felújítása is.  

Tóth Timea
 

Kövessen minket a Facebookon is!