Kultúra 2017. március 24. 13:30

A félegyháziak elkezdték újra felfedezni kis mozijuk adottságait

Képgaléria
Több mint két évig voltak megfosztva a félegyháziak a mozi élményétől. A bezárt filmszínházat már egyéb célokra akarták hasznosítani, amikor jelentkezett egy vállalkozó, aki úgy döntött, van még jövője Félegyházán a széles vászonra vetített mozgóképnek. Reményi Richárd ennek feltételeit is megteremtette. A Petőfi Mozi három esztendeje, 2014. március 21-én nyílt meg újra a filmek rajongói előtt.

- Abban az időszakban vágott bele a vállalkozásba, hogy üzemeltesse a Petőfi Mozit, amikor már nagyon sokan megkérdőjelezték a filmszínházak életképességét. Mégis lehetőséget látott ebben. Miért?

- Alapvető felfogásom, hogy egy ekkora városnak, mint Félegyháza, alanyi jogon jár a mozi. Nem volt kétségem afelől sem, hogy ha igényes környezetben, modern technikával, családias légkörben egy jó mozit csinálok, annak életben kell maradnia. A mozi  közösségi szórakozás, amire az emberek igényt tartanak. Egy jó családi program, kimozdulni otthonról és nagyvásznon jó hanggal sok emberrel együtt szórakozni. Ezt nem tudja pótolni sem a tévé, sem az internet. Mindazonáltal természetesen a gödöllői mozi üzemeltetésében eltöltött 17 év elég szakmai magabiztosságot adott ahhoz, hogy máshol is kipróbáljam magam.

- Valóra váltak akkori tervei?

- Abszolút. Számomra a legértékesebb, hogy befogadtak maguk közé a félegyháziak. Megszerettek és teljesen helyiként kezelnek. Lett egy jó kis csapatom, akikre vakon rá merem bízni a mozit, és ez manapság nagy kincs. Sikerült újra elhitetni az emberekkel, hogy egy igazi mozit kapott Félegyháza. premier filmekkel, 3D-vel, Dolby 5.1-es hanggal, kényelmes székekkel, jó büfével, klímatizált nézőtérrel, szóval minden adott, hogy helyben, jó minőségben, igényesen szórakozzanak. A félegyháziak elkezdték újra felfedezni kis mozijuk adottságait, és a kezdeti puhatolózás után elhitték, hogy valóban minőségi szolgáltatást kaptak. A három év alatt nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, amit ezúton is nagyon köszönünk. Természetesen ennek a hatása a nézőszámokon is meglátszik. Elmondhatjuk, hogy stabil gazdasági alapokon működik a mozi, önerőből mindenféle támogatás nélkül fenntartja magát. Ez volt a terv, és ez sikerült. Mindemellett jó a viszonyunk a város vezetésével is, vannak közös rendezvényink, illetve ha bármi gondom akadna, nagyon készségesek velem.

- Hogyan alakul a félegyházi mozi sorsa a jövőben? Meg lehet nyerni a közönséget a későbbiekben is, és ha igen, mivel?

- Szerintem ezen már túl vagyunk, a közönséget a visszajelzések alapján már megnyertük, már csak szinten kell tartani, ami azért nagy kihívás. Üzletemberként úgy gondolom, hogy egy vállalkozás csak addig érdekes, amíg fejlődni tud. Soha nincs olyan, hogy most kész, megcsináltam mindent. Folyamatosan újítani kell. A lényeg, hogy mindig figyeljenek ránk. Nekünk is vannak terveink erre. Most például a 7.1-es hangrendszeren gondolkodunk, mert ezzel is többek lehetünk mint a környező mozik. De mindig lépést kell tartani a legújabb technikai fejlesztésekkel is, és ha lehetőség adódik rá, meg kell valósítani.

H. S.

Video: Kun Kurutty - Megújult a félegyházi mozi, 2014.03.21.
 

Kövessen minket a Facebookon is!