Kultúra 2017. március 25. 15:30

Portrék Holló László emlékére

Képgaléria
Portrék Holló László emlékére
Ingyenes, kreatív portrérajzoló foglakozást tartottak március 25-én a Kiskun Múzeumban. A rendezvénnyel a 130 éve született Holló László portréfestészetére kívánták felhívni a figyelmet.

A foglalkozásra a Holló László Képzőművész Kör tagjain kívül mások is jelentkeztek, és mondhatni a közösen eltöltött idő meghozta gyümölcsét. A rendhagyó alkalmon két portrét készítettek a művészek: délelőtt egy férfi, délután pedig egy hölgy arcképét vetették papírra.

A közös alkotást Molnár István, Holló László-díjas félegyházi festőművész vezette, aki útmutató tanácsaival szívesen segítette a jelenlévőket. Elmondta, hogy a portrérajzolás csak az első állomás volt, április 29-én ismét találkoznak a művészek, amikor újabb portréfestményeket készítenek, ki-ki a saját kreativitása szerint.

A foglalkozáson készített alkotásokat június 24-én, szombaton a Múzeumok Éjszakáján mutatják be. A Kiskun Múzeum Facebook-oldalán május 1-jétől közönségszavazást indítanak az elkészített rajzokból.
 

Kövessen minket a Facebookon is!