Helyi hírek 2017. április 3. 11:30

„Tegyünk igazságot. Fizessenek a gazdagok”

Képgaléria
„Tegyünk igazságot. Fizessenek a gazdagok”
Ez az MSZP fő jelmondata a választásokhoz közeledve - mondta el Mesterházy Attila országgyűlési képviselő és Horváth Tamás, a helyi szervezet elnöke a Móra Klubban megtartott fórumon, március 29-én. Horváth Tamás kifejtette, hogy a párt programja nem elsősorban a gazdagokról szól, hanem azokról az emberekről, akiknek a szeme előtt ezek a jövedelmek, illetve felbecsülhetetlen vagyonok megvalósíthatatlan álomként lebegnek. Rajtuk szeretnének segíteni abból a pénzből, amely a luxusadó bevezetésével többletként jelentkezne az államkasszában.

- Nehezen megfogalmazható azonban, hogy ki számít gazdagnak. A gazdagság fogalma meglehetősen szubjektív dolog. A szocialista párt a népesség azon kis százalékára gondol a „gazdag” kifejezés alatt, aki havonta egymillió forintnál többet keres, akinek 100 millió forint fölötti vagyona, 10 millió forint feletti ingósága van, vagy 100 hektárt meghaladó nagyságú földdel rendelkezik. Tehát azokat a keresőket szeretnék nagyobb és igazságosabb adózásra bírni, akik ezt tudják vállalni. A nyugati világban ez nem példa nélküli dolog. Hazánkban az utóbbi évek politikájának eredményeként a gazdag még gazdagabb, a szegény még szegényebb lett, ezt bizonyítja, hogy majd minden második ember a létminimum alatt él. Ezért nem csoda az, hogy nagyon sokan külföldön keresik a boldogulást - mondta el a fórum előtti sajtótájékoztatón Horváth Tamás.

Mesterházy Attila országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy nagyon sok pénzről, százmilliárdokról van szó, amennyivel gyarapodhatna az ország, ha a gazdagok befizetik a luxusadót. Ebből a pénzből jutna a három legfontosabb terület: az egészségügy, az oktatás és a szociális ellátás  rendbetételére is, és a dolgozó emberek, a kétkezi munkások is megfelelő életet tudnának biztosítani családjuknak.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!