Helyi hírek 2017. március 30. 08:00

A városi kitüntetésekről is határozott a képviselő-testület

Képgaléria
A városi kitüntetésekről is határozott a képviselő-testület
19 napirendről, többek között a sportcsarnok kiváltásával kapcsolatos döntéssel összefüggésben hozott határozatot március 29-i, szerdai ülésén a félegyházi képviselő-testület. Mint azt Csányi József polgármester elmondta, a városvezetés folyamatos kapcsolatban van a minisztériummal, és együttműködésével igyekszik segíteni, felgyorsítani azt a folyamatot, amelynek során Kiskunfélegyháza végleg megszabadulhat a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnok PPP konstrukciója kapcsán kialakult pénzügyi tehertől.  

 

A központi költségvetésből történő kiváltáshoz most az önkormányzatnak arról kell biztosítania a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy a sportcsarnokot azt követően megfelelően működteti, így egyebek mellett rendszeresen karbantartja, felújítja, illetve gondoskodik annak kihasználtságáról. Ezt többek között egy kihasználtsági tervvel szükséges alátámasztani.

A 19 napirendi pont között szerepelt még néhány helyi média és egyház támogatása, valamint - zárt ülésen - az önkormányzat által adományozható városi kitüntetésekre és elismerő oklevélre beérkezett javaslatokat is elbírálta a testület. Ezeket – mint hagyományosan – a Városalapítók Hete keretében vehetik át az érintettek.

Kövessen minket a Facebookon is!