Helyi hírek 2017. április 19. 15:30

Óvodai beiratkozások

Óvodai beiratkozások
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata értesíti az érintett szülőket, hogy a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda tagintézményeibe a 2017/2018. nevelési évre április 24-én, hétfőn és április 25-én, kedden 8 és 17 óra között lehet beíratni a gyerekeket.

A felvételt elsősorban abba az óvodába lehet kérni, amelynek körzetében a gyermek lakik, illetőleg szülője dolgozik. Csak az újonnan óvodába lépőket kell beíratni, a korábban beiratkozott gyermekek adataiban történt változásokat kérjük folyamatosan jelezni az óvodában.

Az óvodák felvételi körzetéről a következő hivatkozáson tájékozódhatnak a szülők: Óvoda kötelező ellátási körzetei.

Ha az óvoda férőhelye lehetővé teszi, a város bármely területéről fogadhat gyermeket.

Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 3. életévét augusztus 31-éig napjáig betölti, és még nem jár óvodába.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. § (2) bekezdése szerint:
„A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.” Ha a gyermek az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján vesz részt az óvodai nevelésben, és az igazolatlan mulasztása egy nevelési évben eléri a tizenegy nevelési napot, az óvoda vezetője a mulasztásról tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságot.

A szeptember 1-jétől óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles május 10-éig írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A jegyzői értesítésre szolgáló nyomtatvány letölthető: Jegyzői értesítés óvodakötelezettség külföldön történő teljesítesről

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján a jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. A jegyzői kérelemre szolgáló nyomtatvány letölthető: Jegyzői kérelem a kötelező óvodai nevelésben való részvétel aloli felmentésre vonatkozóan


Az óvodai beiratkozáshoz szükséges iratok:

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (gyermek lakcímkártyája),
  • a gyermek anyakönyvi kivonata
  • gyermek TAJ kártyája
  • a szülők személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa (amennyiben a gyermeket valamelyik szülőnél elhelyezték, a szülői felügyeletet gyakorló szülő) vagy más törvényes képviselő személyazonosító igazolványa, más törvényes képviselő esetén a gyámhivatal gyámrendelő határozata
  • oltási könyv


Speciális feladatokat ellátó óvodák:

Százszorszép Óvoda (Kiskunfélegyháza, Darvas József tér 11.): integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása vagy több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos gyermekek nevelése (szakértői bizottság szakvéleménye alapján)

Az óvodai felvételről hozott döntés határnapja: május 25-e, a döntésről szóló határozatot a beiratkozáskor megadott címre postázza az óvoda. A határozat ellen irányuló felülbírálati kérelmet a kézhezvételt követő 15 napon belül kell benyújtani – Kiskunfélegyháza Város Jegyzőjéhez címezve – a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda vezetőjéhez (6100 Kiskunfélegyháza, Dózsa György utca 5).


 

Kövessen minket a Facebookon is!