Helyi hírek 2017. április 4. 13:30

Utat a tehetségnek! Támogassuk együtt Ricsi álmát!

Utat a tehetségnek! Támogassuk együtt Ricsi álmát!
Csak úgy vibrál a levegő Horváth Richárd körül, miközben a terveiről mesél. Magával ragadó lelkesedéssel, fiatalos lendülettel és lankadatlan kitartással dolgozik az általa megálmodott terv sikeréért. Senki nem várja el ezt tőle, a 22 éves fiút belső vágy hajtja. De olyan elementáris erővel, amitől köddé válik minden unásig hallott, közhelyszerű kifogás a lehetőségek, az elismerések, az anyagi feltételek hiányáról. Ennek a fiúnak minden bizonnyal senki nem mondta, hogy ezek a visszahúzó erők márpedig vannak. Vagy ha mégis, ő a gátakban nem az elrettentő, hanem az átugrásra váró akadályt látja.

Most is – miközben olyan rutinosan ad interjút, mintha mindig ezt csinálta volna – folyton az óráját figyeli, mert időre oda kell érnie (persze gyalog) a város másik végére, ahonnan majd szívességből elviszik Kecskemétre. Ott ugyanis egy potenciális szponzorral lesz megbeszélése.

Szóval – tudom meg – Horváth Ricsi divatbemutatót szervez Félegyházán. Ez önmagában persze kevés lenne ahhoz az érdeklődéssel vegyült kíváncsi várakozáshoz, amit sikerült belőlem kiváltania. Ez a figyelem nem csupán a minden részletében jól kitalált rendezvénynek szól, hanem legalább annyira ennek a bizonyítási vággyal, olthatatlan ember- és világszeretettel teli fiatalembernek itt, a kanapén.

Horváth Richárd az Arany János program keretében került a Kossuth Lajos Szakképző Iskolába. Ez egyben azt is elárulja, hogy meglehetősen szerény körülmények közül jön. Ricsit pék-cukrásznak szánták, tanárai viszont szerencsére észrevették, hogy ennek a „gyereknek” valami más irányt kell mutatni. Olyat, ahol szabadon szárnyalhat a kreativitás, és teret kap a kommunikáció, az emberekkel való kapcsolat is. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy Ricsi a kiskunmajsai Fészek színjátszókör tagjaként ekkoriban már a színpadon is kipróbálta magát. Hosszú út vezetett az első szerepig, miután évekig beérte a függönyhúzogatással. Talán sohasem tudatosult a fiúban, hogy mindeközben ösztönösen maga gyógyította önbizalomhiányát.

Egy szó, mint száz, Ricsi tavaly női szabóként végzett, most szakma utáni érettségire készül. Nagyon hálás osztályfőnökének, Szurmik Emma néninek, Palotás Katalin és Decsné-Bió Klára szakoktatóknak, és tanárainak, akiknek – mondja – nagyon sokat köszönhet. Leginkább azt, hogy ma kimondhatja: olyan szakmát sajátított el, amiben kiteljesedhet.

A rendezvény terve egy iskolai divatbemutató után fogant meg, és lelkesedésével a fiatal női szabó-amatőr színész fiúnak sikerült egyre több embert megfertőznie. A félegyházi és a kiskunmajsai művelődési házak igazgatói egyaránt felkarolták az ügyet (Horváth Richárd kiskunmajsai, de Félegyházán tanul), rajtuk kívül szponzorok, önkéntesek vállaltak szerepet álmának megvalósításában.

A rendhagyónak ígérkező divatbemutatót Félegyházán június 2-án, Kiskunmajsán június 10-én rendezik meg. Ez alkalommal 50 modell – 16 és 44 éves kor között, valamennyien az utca emberei – vonultatja fel a színpadon az általa kiszabott és megvarrt ruhákat. Közöttük lesz Ricsi édesanyja, Simonyi Katalin is. A kollekciót minden értelemben a sokszínűség jellemzi, hiszen a 36-ostól az 54-es méretig, a legkülönbözőbb stílusirányzatok képviseletében, a hétköznapok viseletétől az abroncsos báli ruháig minden megjelenik majd.

Ricsi miközben rengeteget dolgozik a sikerért – szab, varr, reklámról és támogatásról tárgyal, miközben 80-100 ember munkáját koordinálva alakul-formálódik a díszlet, a koreográfia, a színpadkép, a hang- és fénytechnika, 50 modell sminkje és frizurája – azon töri a fejét, hogy hogyan segíthetne más tehetséges fiatalokon. Így eldöntötte azt is, hogy a rendezvényen teret ad a környezetében élő táncosoknak, énekeseknek. Azt mondja: ez természetes, hiszen ő sem boldogulna mások segítsége nélkül, amit például a könyveléshez, a szövegezéshez, az anyagi feltételek előteremtéséhez kap. Mindezért rendkívül hálás, és nagy tisztelettel kéri ezúton is azok támogatását, akik szívesen járulnának hozzá egy fiatal tehetség másokat is lelkesítő sikeréhez.

A Félegyházi Közlöny mindenesetre így tesz. A saját eszközeinkkel, a nyilvánosság erejével karoljuk fel Horváth Richárdot, figyelemmel kísérve tervének szárba szökkenését és megvalósulását.

(Horváth Richárd elérhetőségei: Telefon: 30/7329-679 Email: [email protected])



 

Kövessen minket a Facebookon is!