Helyi hírek 2017. április 9. 13:30

Házhoz megy a segítség az idősekhez - videóval

Képgaléria
Félegyházán és környékén jelenleg 105 fő részesül házi segítségnyújtásban személyi és szociális segítés formájában. Ezt a szolgáltatást igénybe veheti, aki egészsége, kora, vagy fizikai állapota miatt rászorul. S mivel a helyi önkormányzati rendelet nemrégiben csökkentette a térítési díjat, az újonnan felvett ellátottak a korábbi 650 helyett 350 forint óradíjat fizetnek személyi gondozás esetén, míg a szociális segítés óránként 200 forintot térítenek.  Ugyanazért az összegért tehát még több ellátást vehetnek igénybe a rászorulók. Ezzel az újságcikkel is az a célunk, hogy minden érintetthez eljusson a hír: egy maroknyi csapat azért dolgozik ebben a városban nap mint nap, hogy megkönnyítse és megszépítse az idős emberek hétköznapjait.

– Az igénybevevők 65 százaléka személyi gondozásban részesül. Minden igénylő, egyénre szabott ellátást kap, beleértve például fürdetést, gyógyszer adagolást, vérnyomás és vércukor mérést, étkeztetést, folyadékpótlást. Szociális segítésben 35 százalék részesül. Ők többnyire takarítást, bevásárlást, ágyhúzást, étkeztetést igényelnek – tudom meg Pintér Lászlóné Ibolya vezető gondozónőtől. A szakember hangsúlyozza: a fizikai tevékenységeken túl a mentális gondozásnak is fontos szerep jut a házi segítségnyújtásban. Számos magányos idős embernek jelenti a nap fénypontját, sokszor az egyetlen napi rendszerességű emberi kapcsolatot a gondozó ott tartózkodása, a vele való beszélgetés.

Van, akinek be kell vásárolni, és maga készíti el az ebédjét. Másoknak házhoz viszik a melegételt, és akad olyan is, akit meg kell etetni. A házi segítségnyújtási rendszer, az odafigyelő gondozás egyik fontos eredménye, hogy az ellátottak közül évek óta senki nem került alultápláltság, vagy kiszáradás miatt kórházba. Ez is rámutat ennek az ellátási formának a jelentőségére, nevezetesen, hogy az idős emberek minél tovább élhessenek önállóan az otthonukban.

Pintérné Ibolyával felkeresünk néhány ellátottat, hogy a gyakorlatban is lássuk mit jelent a házi segítségnyújtás az érintetteknek.

A 95 esztendős Faragó Pali bácsi fess öltözékben, frissen borotválva, csinosra vágott bajusszal fogad bennünket. Az idős ember egyedül él, korához képest rendkívül aktív életet. Ott jártunkkor Rácz Lászlóné Mónika helyettes gondozó összeírta a napi beszerzési listát, majd délután visszatér a csomaggal. Alig múlt fél 10, de Pali bácsi már megkapálta az aprócska kertet. Megmutatja munkája eredményét, és néhány szál illatozó tavaszi virágot is kapunk tőle. Míg megkeresi a legszebb szálakat, arról beszél, hogy őt a munka, a tevékenység élteti. 17 éve él egyedül, amióta megözvegyült. Marika, a gondozója 10 éve jár hozzá. Naponta kétszer is benéz, bevásárol, ha kell ki is takarít. Az ebéd is naponta érkezik, így Pali bácsinak minden oka megvan az elégedettségre. Bár – mint mondja – neki ehhez nem is kell túlontúl sok. „Nem fázom, nem éhezem, és még a nap is süt. Kell ennél több?” – nevet kedélyesen 95 évnyi élettapasztalatával.

A 96 esztendős Rigó Jánosné Kati néni lányával, Katikával él. Az ágyhoz kötött asszony hét éve részesül aktív gondozásban a házi segítségnyújtás keretében. Ápolója, Erika minden reggel nála kezdi a napot, és délután is visszatér. Segít a pelenkacserében, fürdetésben, hajmosásban, forgatásban…

– Nagyra értékelem a segítséget, amit kapunk – mondja a lánya, aki bár rendkívül odaadóan ápolja édesanyját, egyedül nem tudná ellátni a magatehetetlen asszony körüli napi teendőket. – Édesanyám az utóbbi 15 hónapban már csak fekszik, így forgatni, fürdetni kell, és bizony jól esik az is, hogy van kivel néhány szót váltani. Erika olyan már nekem, mintha a testvérem lenne. Reggel együtt közösen elrendezzük a dolgokat, közben mindenféléről beszélgetünk. Délután újra jön. Míg én a konyhában teszek-veszek, sokszor hallom, hogy Erika meg anyukám együtt énekelnek. Elmondhatatlan, hogy mit érzek ilyenkor, hogy mennyivel könnyebbé teszi édesanyám állapotának az elfogadását az, hogy segítséget kapok, és hogy tudom: mindig van akire számíthatok, nem vagyunk egyedül! – mondja őszinte megilletődöttséggel Katika, miközben édesanyja kezét masszírozza.

Márton László és felesége, Franciska néni életébe nem csak állandóságot, de vidámságot is visz gondozójuk, Erzsike. Franciska néni tanítónő volt, több mint 10 éve, egy súlyos agyi infarktus óta szorul gondoskodásra. A házaspárt szerető család: gyerekek, négy fiú unoka és egy dédunoka veszi körül, de napi segítséget a házi segítségnyújtás tud nyújtani számukra. Laci bácsi megteremti ugyan a mindennapok kereteit, de jól jön neki is a segítség beteg felesége mosdatásában, fürdetésében, a gyógyszerek kiváltásában, a bevásárlásban. Erzsike hét éve része az életüknek, ez idő alatt sokkal többé vált számukra, mint egyszerű gondozó. – Nem is tudom mi volna velünk nélküle! – sóhajt fel Laci bácsi, aki szerint jókedvük, derűjük megőrzésében is óriási szerep jut annak, hogy napjak gördülékenyen teljenek.

A horgolást teszi félre Solymosi Istvánné, míg nála vendégeskedünk. Ági néni két éve él egyedül, azóta veszi igénybe a házi segítségnyújtást. Erzsike minden hétköznap meglátogatja, amellett a jelzőkészülék is őrködik az idős asszony biztonsága felett.

– Erzsike elmosogat, bevásárol, elkísér, ha hivatalos helyre kell mennem. Még fonalat is vesz, hogy horgolni tudjak. Mindenben segít, ráadásul minden nap beszélgetünk egy kicsit, ami nagyon jól esik. Csak köszönni tartozom neki, és mindazoknak, akik ezt lehetővé teszik – mondja őszinte hálával Ági néni, aki a jelzőgombot – mint mindig – most is a nyakában tartja. Több alkalommal szükség is volt rá, mert elesett, és nem tudott önállóan felkelni.

– Ha jelzek, 30 percen belül ideér a segítség. Ez nagy biztonságérzetet ad nekem. Csak arra kell figyelnem, hogy mindig kéznél legyen a jelzőgomb – magyarázza. Ezt jól megtanulta, amikor úgy esett el, hogy nem érte el a jelzőkészüléket.

A házi segítségnyújtás iránt érdeklődők a Tóth Kálmán utca 10/a alatt kérhetnek adatlapot, és teljeskörű információt a szolgáltatásról.
 

Kövessen minket a Facebookon is!