Kultúra 2017. április 16. 09:00 Forrás: hirado.hu

Megtört csontjaim is örvendeznek

Megtört csontjaim is örvendeznek
Restaurálás, ereklyék, megkoronázás. Izgalmas dokumentumfilmet készített Koltay Gábor. Asztrik érsek életét mutatja be, de végigjárja azt is, hogyan restaurálták a kalocsai templomot. Nagyhét van: igazán tartalmas filmélmény lehet ez ilyenkor. A filmet húsvéthétfőn vetítjük, a Dunán.

Asztrik érsek csontjai a megújult kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyház altemplomában. Fotó: MTI - Ujvári Sándor

Néhány éve kapcsolódtam be a kalocsai templom 2008-tól tartó rekonstrukciójába, mely ma már teljes szépségében látható – mondta Koltay Gábor rendező az M1 Ma délelőtt című műsorában.

Föltárták azt a három, bizonyos értelemben négy székesegyházat, mely István királytól kezdve napjainkig a föld alatt megtalálható, de nem látható volt. Látszólag ez a kövek faggatása, az érsekség története azonban összefüggött a magyar történelemmel. Így voltaképp a történelem faggatásáról van szó – fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra: a XX. század elejétől ismert csontmaradványokról egy kétéves, sokoldalú tudományos kutatássorozat bebizonyította, hogy Asztrik érsek csontmaradványairól van szó. Mellette találtak számos ereklyét.

Beszélt arról is: az újratemetés ünnepélyes keretek között megtörtént, az idei évet Asztrik-emlékévnek nyilvánították. Ha pedig néhány év múlva befejeződik a rekonstrukció, és Kalocsa főtere megújul, akkor sokaknak lehetősége lesz beható ismereteket szerezni a magyar történelemről. Mindezekből az ismeretekből a mai ember hitet, erőt és bátorságot tud meríteni, erre pedig nagy szükségünk van – fogalmazott.

Elmondta azt is: a hosszú évek óta zajló munkáról több filmet is készít. A főegyházmegye történetéről lesz egy kétrészes film, illetve egy a rekonstrukciós munkákról.

Elárulta azt is, hogy húsvét előtt Kalocsán beemelik az új harangot a toronyba és meg is szólaltatják. Ez egy közösségformáló erő, a filmeseknek pedig feladata ezeket a tematikákat közel hozni, hogy az felkeltse az ember érdeklődését, és elgondolkodjon – hangoztatta.

Olyan iszonyatos történelmi kataklizmák után, amelyek ebben az egyházmegyében, vagy Magyarországon történtek, a tatárjáráskor és a török hódoltság idején például porig rombolták a székesegyházat, mégis mindig újra és újra fölépült, a magyarság mindig újrakezdte. Ezért hiszen abban, hogy akármilyen nehézségek között élünk, mindig föl tudunk emelkedni, ehhez azonban állandóan kell lelki muníciót adni az embereknek - tette hozzá.

A filmet húsvétvasárnap 13 órakor, ismétlésben húsvéthétfőn éjjel 1 óra 5 perctől vetítik.



 

Kövessen minket a Facebookon is!