Sport 2017. április 17. 14:30

U15-ös futsaldöntő Kiskunfélegyházán

Képgaléria
U15-ös futsaldöntő Kiskunfélegyházán
A Leány Futsal II. osztály U15 országos döntőjét, a Final Four-t rendezték meg Kiskunfélegyházán, a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban. Az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC nemcsak rendezője, hanem résztvevője is volt a tornának. Vendégül látták a Ferencvárosi TC, a St. Mihály Fc és Vác Futsal SE együttesét. A Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Simon Ferenc, Kiskunfélegyháza városvezetéséből Balla László alpolgármester tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt.

Az Astra először az FTC csapata ellen vívta elődöntőjét, izgalmas mérkőzésen 3-1 arányú vereséget szenvedett. A csapat gólját a félegyházi nevelésű Sieber Glória szerezte. A másik elődöntőben is kemény csata zajlott, a 2-1-es szegedi győzelmet követően a váci lányokkal mérkőzhettek a harmadik helyért.

A helyosztókon kinyíltak a gólcsapok: az Astra remek játékot bemutatva, látványos találatokat szerezve, 8-2 arányban legyőzte a Vác Futsal SE csapatát, megszerezve ezzel a bronzérmet. A mérkőzésen Sieber Glória 5, Szirényi Vivien 2 és Sieber Szófia 1 góllal volt eredményes. A döntőben szintén 8-2 lett a végeredmény, itt a FTC csapata diadalmaskodott. Szép eredmény a bronzérem, ugyanis a keretből többen tavaly nyáron ismerkedtek meg a futsallal. Korcsogh Orsolya, Király Bianka, Sieber Rita, Sieber Mátyás, Kovács József és Bircsák Gyula edzők remek munkát végeznek a lányokkal, Dombó János vezetésével.

Az eredményhirdetésen Balla László és Simon Ferenc adta át a megérdemelt érmeket és serlegeket a csapatoknak. Legközelebb május 21-én ismét négyes döntő lesz, ugyanis az U17-es leány országos döntőnek ad otthont a KÉSZ Aréna, ahova minden kedves szurkolót szeretettel várnak.
 

Kövessen minket a Facebookon is!