• Kezdőlap
  • Hírek
  • Kultúra
  • Megrendezték a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő nemzeti elődöntőjét - videóval
Kultúra 2017. április 22. 12:00

Megrendezték a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő nemzeti elődöntőjét - videóval

Képgaléria
Pályázatot írt ki a Földművelésügyi Minisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatására, amelynek egyik kötelező eleme egy vetélkedő megszervezése volt. Ezt minden megye és minden résztvevő határon túli terület külön valósította meg azzal a céllal, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok megőrzésébe, gyűjtésébe, megismerésébe. A több körös, Kárpát-medencei szintű vetélkedő nemzeti elődöntőjére április 21-én került sor a Lakiteleki Népfőiskolán.

Minden megyéből 2 csapat jutott tovább. Egy általános iskolás és egy középiskolás csapat képviselte saját megyéjét. A határon túli területekről 3 helyi győztes csapat képviselhette lakóhelyét. Így alakult ki a mezőny, amelyben 26 általános iskolás és 20 középiskolás csapat vetélkedett.

A verseny középpontjában az a 64 hungarikum állt, amely jelen pillanatban a hungarikumok gyűjteményében kapott helyet. Különleges formában kérdezték a diákokat ezekről az értékekről, természetesen a fiatalok kreativitása is  szerepet kapott.

A szervezők szerint a vetélkedőn való részvétellel erősödik a részvevők identitástudata, hagyományőrzéshez való viszonya, valamint mindenki megtapasztalhatja a közösségi munka örömeit.

Fontos, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék lakóhelyük értékeit, közelebb kerüljenek azokhoz az épített, kulturális, gasztronómiai vagy természeti értékekhez, amelyekről sok esetben már csak nagyszüleik elmondása vagy a múzeumok kiállítótermei közvetítésével értesülhetnek. Azzal, hogy a vetélkedőre való készülődés által elmélyültek az értékek sokaságának megismerésében, erősödik identitásuk, kötődésük lakókörnyezetükhöz.

Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntőbeszédében elmondta, hogy nagyon fontos megismerni a hazánkat, szűkebb, vagy tágabb otthonunkat és azokat az értékeket,  amelyek az identitásunk részét képezik.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a megnyitón többek között arról beszélt, hogy ugyanezen a helyen, a Népfőiskola Kölcsey Házában tartották meg a kilencvenes évek elején az első Hungarikum Konferenciát. Akkor elsősorban a gyógyító vizekről, a forrásvizekről és azokról az értékekről beszéltek, amelyek immár ott vannak a magyarság csúcsteljesítményei között – tette hozzá Lezsák Sándor. A honatya számára jó érzés volt azt látni, hogy néhány évvel később a Kölcsey Ház megtelt olyan fiatalokkal, akik ismerik ezeket a csúcsteljesítményeket és büszkék a hungarikumokra.

A nagy létszámra való tekintettel a vetélkedő két helyszínen zajlott. A feladványok között az egyik legérdekesebb a Hungarikum mozi volt, amikor is a 21 kisfilmből ki kellett választani azokat, amelyek hungarikumokat jelenítettek meg. A versenyzők által kedvelt másik feladat egy a hungarikumok közé tartozó étel receptjének a leírása volt.

Az elődöntőben elért eredmények alapján 13 csapat jutott a döntőbe, amelyet a tervek szerint május közepén az Országházban rendeznek meg.

Tovább jutottak:

Középiskola

  • A tatai Református Gimnázium csapata
  • A péterfalvi Református Líceum csapata
  • A csantavéri Egészségügyi Középiskola csapata
  • A székely Mikó Kollégium és Mikes Kelemen Elméleti Líceum csapata
  • A karcagi SzC Teleki Blanka Gimnáziumának csapata
  • A soproni SzC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium csapata
  • A székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium csapata

  • Általános Iskola

  • A tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola csapata
  • A beregrákosi Általános Iskola és Óvoda csapata
  • A gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda csapata
  • A csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskola csapata
  • A sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata
  • A jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola csapata
     
  • Kövessen minket a Facebookon is!