Sport 2017. április 23. 19:15

Nagy skalpot gyűjtött be az Astra

Nagy skalpot gyűjtött be az Astra
A rájátszásban még hibátlan Szekszárd FC otthonába látogatott a női futsal NB I. 6. fordulójában az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC. A szekszárdiak legutóbbi négy mérkőzésüket megnyerték, többek között Kiskunfélegyházán is legyőzték az Astrát március közepén 4-3-ra. Szereplésüknek köszönhetően a Hajdúböszörményi TE csapatával holtversenyben vezették a tabellát. Az Astra játékosainak sikerült a visszavágás, fordulatos találkozón 5-3-ra nyertek és megőrizték harmadik pozíciójukat a bajnokságban.

A mérkőzés mindkét együttes számára nagy téttel bírt, a Szekszárd az első hely megtartása reményében, míg az Astra a felzárkózás céljával futott ki a pályára.

A szekszárdiak Fábián Rebeka duplájával az első félidő derekán kétgólos előnybe kerültek, de az Astra a szünetig kiegyenlített. (2-2)

A fordulást követően ismét a szekszárdiak örülhettek, de a 3-2-es vezetésüket nem tudták megtartani. Az utolsó 10 perc már csak Astra gólokat hozott, a három találatig jutó Nagy Anett vezérletével az együttes 5-3-ra nyert és három körrel a vége előtt négy pontra csökkentette hátrányát a második helyezett Szekszárddal szemben.

 

Női Futsal NB I Felső-ház 6. ford. 04. 23.

Agenta Girls Szekszárd FC – Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC 3-5 (2-2)

Gólszerzők: Fábián Rebeka 11. p., 11. p., Ganczer Hajnalka 23. p., ill. Görög Zsófia 15. p., Nagy Anett 17. p., 31. p., 38. p., Krascsenics Csilla 32. p.,

 

 

1

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

5

4

0

1

36

13

23

19

Hozott pont: 7

2

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

5

4

0

1

20

13

7

16

Hozott pont: 4

3

ASTRA-ARTIFEX KKFHÁZA FC

5

3

0

2

23

24

-1

12

Hozott pont: 3

4

BRANDMISSION TOLNA-MÖZS

4

1

0

3

13

21

-8

8

Hozott pont: 5

5

DVTK-VÉNUSZ

5

0

0

5

10

31

-21

1

Hozott pont: 1

 

Kép: Archív

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!