Helyi hírek 2017. április 26. 15:30

Az elsősegélynyújtás gyakorlatát versennyel népszerűsítette a helyi Vöröskereszt

Képgaléria
Az elsősegélynyújtás gyakorlatát versennyel népszerűsítette a helyi Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt kiskunfélegyházi területi szervezete első alkalommal rendezte meg a Védőnői Szolgálat és a Mentőszolgálat közreműködésével az elsősegélynyújtó verseny városi fordulóját április 25-én. A József Attila iskolában megrendezett „életmentő” versenyen általános és középiskolás, valamint felnőtt kategóriában is jelentkeztek csapatok. A zsűri elnöke Csizmadia Anita mentőtiszt volt.

A csapatok egy írásbeli tesztsor kitöltése után négy szimulációs gyakorlati feladat ellátásával mérték össze tudásukat.

Felnőtt korcsoportban a Kossuth Lajos Szakképző Intézmény csapata szerezte meg az első helyet.

A középiskolások versengésében a Móra gimisek bizonyultak a legjobbnak, második helyen a Szent Benedek Gimnázium gárdája, a harmadikon pedig a  Kossuth Lajos Szakképző Intézmény dákjai végeztek.

A József Attila Általános Iskola 1-es számú csapata korcsoportjának első helyezését szerezte meg. A második helyen pedig a józsefesek 2-es számú csapata végzett. A Platán iskola diákjai a képzeletbeli dobogó 3. fokára állhattak fel.

 

Kövessen minket a Facebookon is!