Helyi hírek 2017. május 2. 11:30

Sok fellépőt és érdeklődőt vonzott az X-Faktor meghallgatása Félegyházán

Képgaléria
Sok fellépőt és érdeklődőt vonzott az X-Faktor meghallgatása Félegyházán
Ha szeretsz énekelni, és jól érzed magad a színpadon, akkor gyere el a Móra Ferenc Művelődési Központba! Ezzel a hívó szóval várta az X-Faktor stábja a fiatalokat és a dalos kedvű felnőtteket egy meghallgatásra április 27-én. A szervezőknek nem kellett csalódniuk. A félegyháziakon kívül Tiszakécskéről, Tiszaalpárról és Kecskemétről is érkeztek fellépők, hogy egy-egy dallal szórakoztassák a közönséget, és a továbbjutás reményében elnyerjék a televíziós zsűri bizalmát.

– Stábunk nagyon jól érezte magát Kiskunfélegyházán, hiszen sokan léptek fel, és a közönség is nagyon lelkes volt, látványosan szorítottak a fellépők sikeréért. Valamennyi produkciót rögzítettünk. Ennek alapján egy értékelést követően fog kiderülni, hogy ki kaphat meghívást a budapesti meghallgatásra. Természetesen oda már több dallal kell érkezni, és a zenei alapot is magukkal kell hozni a kiválasztottaknak – mondta el a meghallgatás végén Tóth Szilvia, az RTL munkatársa.

A fellépők többsége egy próbatételnek tartotta ezt a szereplést. Rácz László például így fogalmazott, amikor azt kérdeztük tőle, hogy miért jelentkezett erre a versenyre: – Ez úgy történt, hogy régóta szeretek énekelni. Suliban, különböző rendezvényeken, és természetesen baráti körben már kipróbáltam magam. Színpadon még nem voltam. Most ezt is kipróbáltam. Én elsősorban magamnak énekelek, éppen ezért nem lesz számomra csalódás az sem, ha nem hívnak meg a következő fordulóra. Persze az éneklés akkor is marad.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!