Helyi hírek 2017. május 1. 17:30

Az időjárás borongós, de a hangulat felhőtlen volt a félegyházi majálison - videóval

Képgaléria
Szép, tiszta, kullancsmentesített környezet várta május elsején a félegyházi majálisozókat. Az égiek is kegyesek voltak a kikapcsolódni vágyókhoz, ugyanis a felhős ég nem hozott esőt, a hőmérő higanyszála is óráról órára feljebb kúszott, ennek köszönhetően szinte megtelt a parkerdő családokkal, baráti, munkahelyi közösségekkel és egy kis szórakozásra vágyókkal.

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a fúvósok toborozták a közönséget – előbb a város utcáit járva, majd a színpadon, a majálisozókat pedig Csányi József polgármester köszöntötte délelőtt, a következő gondolatokkal: – Néhány év kihagyás után, 2015 május elsején állítottuk vissza a régi hagyományt, hogy a majálist a parkerdőben rendezzük meg. Két évvel ezelőtt a fúvósok jóvoltából az a hagyomány is feléledt, hogy ezen a napon reggel zenével ébresztik – invitálják a majálisra – Félegyháza lakóit. Toborzóútjuk nem volt hiábavaló, hiszen már a rendezvény megnyitásán is sokan vagyunk. Látható, hogy több helyszínen bográcsokat állítottak, főzőhelyeket alakítottak ki különböző közösségek, ami azt jelzi, még vendégeket is várnak. Remélhetően az elkövetkező órákban olyan félegyházi hagyományokat láthatunk – a mazsorettektől, táncosainktól, amatőr művészeti közösségeinktől és meghívott előadóinktól –, amelyek már szerves részeivé váltak majálisainknak, és megfelelő hangulatot tudnak teremteni egy kellemes időtöltéshez azoknak, akik kilátogattak a mai rendezvényre – zárta gondolatait a polgármester.

A majálison természetesen nem maradhatott el a májusfa állítás sem. A fácskát gyerekek és szüleik közösen szalagozták fel, majd a Padkaporos Táncegyüttes tagjaival közösen körtánccal ünnepelték.

A nagytisztást munkahelyi, baráti közösségek vették birtokba. De itt volt lehetőség dodzsemezni, körhintázni, lovagolni és kocsikázni is. A gyerekek megismerkedhettek a rendőr- és tűzoltóautókkal, íjászkodhattak, és megnézhették sportegyesületeink bemutatóit is.  

s. r.
 

Kövessen minket a Facebookon is!