Kultúra 2017. május 2. 17:30

Ballag már a vén diák…

Ballag már a vén diák…
Május első hete bővelkedik eseményekben az utolsó éves kiskunfélegyházi középiskolások számára, hiszen csütörtökön vicces maskarákba öltözve, fesztiválhangulatot teremtve, táncolva vonulnak fel a Kossuth utcán, este lovaskocsival vagy gyalogosan járják végig a várost és adnak szerenádot tanáraiknak, szombaton pedig ünnepélyesen intenek búcsút alma materüknek.

A 18 éves fiatal arcok örökre megmaradnak a nagy gonddal tervezett és kivitelezett tablókon, amelyeket a főutca üzleteinek kirakataiban helyeznek el. A Móra Ferenc Gimnázium Tablók könyve című kiadványában gyűjtötte össze és jelentette meg a falain felfüggesztett osztályképeket. A kötetet lapozgatva időutazáson vehetünk részt: találkozhatunk rokonaink, szüleink, sőt akár nagyszüleink ifjúkori arcképével is.

Kedves ajándék lehet a ballagóknak a 77 idézetet tartalmazó Innen és túl című sorozat első tagja. A zsebkönyv szerkesztője humorral, könnyed formában szólítja meg a 21. század ifjúságát klasszikus és kortárs, magyar és külföldi szerzők ritkán idézett mondatai mellett dalszöveg- és filmrészletekkel. Hét üres lap várja az oktatók és az osztálytársak gondolatait az élet nagy dolgairól: szerelemről, barátságról, tanulásról, munkáról. Az írásbeli érettségi előtti utolsó napokat kihasználhatják a diákok a gyakorlásra: a 2017-ben életbe lépő, új követelményrendszernek megfelelő mintafeladatsorokat oldhatnak meg fizikából, matematikából vagy éppen német nyelvből, ha ellátogatnak a városi könyvtárba.



 

Kövessen minket a Facebookon is!