Kultúra 2017. május 8. 07:30

Amikor a szomszéd néniből színésznő lesz

Képgaléria
Amikor a szomszéd néniből színésznő lesz
Többek között a háromfunkciós nokedliszaggató egészségre gyakorolt jótékony hatásaival is megismerkedhetnek annak az egyszerre szórakoztató és tanulságos darabnak a nézői, amelyet jórészt félegyházi nyugdíjasok adnak elő a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság szervezésében. A próbák már javában zajlanak a Móra Ferenc Művelődési Központban, a bűnmegelőzési céllal íródott szövegkönyvet dr. Horváth-Rekedt Gréta rendőr főhadnagy állítja színpadra. Az előadáson közreműködnek többek között a félegyházi citerazenekar tagjai és a Kunplastos kánkános nagyik. S miközben a közönség jókat nevet a szereplők hiszékenységén, talán egy életre felvérteződnek a rájuk specializálódott trükkös csalók módszerei ellen.

Dr. Horváth-Rekedt Gréta, a félegyházi rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója a kecskeméti „TETTHELY” Őszikék című bűnmegelőzési témájú színházi előadást követően arra gondolt, hogy amatőr szinten is létre lehetne hozni egy hasonló előadást úgy, hogy a színészek helyett a szomszéd nénit, az utcáról, boltból ismerős bácsit látnánk a színpadon. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által meghirdetett pályázat tette lehetővé, hogy az ötletből valóság legyen. A szereplőket a nyugdíjas klubok vezetőinek ajánlása alapján választották ki, a színpadon 20 főt felvonultató darabban egyetlen profi színész, Koncz Eszter játszik.

A félegyházi közönség első ízben június 8-án láthatja a meglehetősen tanulságos darabot, majd a környékbeli falvakban is bemutatják a jóhiszemű nyugdíjasok és az őket megkárosító trükkös csaló történetét. A szövegkönyv pedig – még ha oly szórakozató is – korántsem csak a fantázia műve, a rendőri munka során tapasztalt valós eseményekből indul ki. A humor eszközeivel dolgoz fel olyan tipikus eseteket, mint amikor magukat hivatali embernek kiadva, vagy akár rosszullétet színlelve próbálják becsapni az idős, jóindulatú, ámde hiszékeny embereket a csalók.

Az előadás mellett a projektnek további elemei is vannak. A fórumok és a kortárs segítőképzés ugyancsak a bűnmegelőzést szolgálják. Ezzel is azt szeretnék elérni, hogy az idősek ismerjék fel saját érdekeiket, és álljanak ki mellette, ugyanakkor figyeljenek egymásra is. 

T. T.

 

Kövessen minket a Facebookon is!