Kultúra 2017. május 10. 13:15 Forrás: Katona József Színház

Váltsa meg színházbérletét olcsóbban!

Váltsa meg színházbérletét olcsóbban!
Május 16-ától megvásárolhatók a kecskeméti Katona József Színház következő évadára szóló bérletek. Fontos! A június 30-áig tartó előbérletezési időszakban 10 százalék kedvezménnyel válthatók meg a teljes árú bérletek.

Változás! Közkívánatra az '5+1' produkcióra szóló felnőtt bérlettel jövőre 6 helyett 7 előadást tekinthetnek meg. Az 5 nagyszínházi produkció mellé szabadon választható lesz egy kisszínházi vagy stúdiószínházi, valamint egy táncszínházi előadás. A bérlet tehát immár '5+1+1' konstrukcióban érvényes.

Az előbérletezési időszakban mindazoknak a helyét fenntartják, akik a 2016/2017-es évadban bérletet váltottak a színházba. Kérik, hogy legkésőbb június 30-áig váltsák meg új bérletüket, vagy jelezzék a jegypénztárban erre vonatkozó szándékukat. Azok számára, akik eddig nem rendelkeztek bérlettel, fontos dátum augusztus 21-e, ugyanis a szabad helyekre ettől a naptól kezdve lehet bérletet váltani.

Kedvezmények!

• Utazási hozzájárulás: azok a 15 fő fölötti csoportok, akik legalább 50 km távolságból érkeznek, a teljes árú bérletet 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg.

• Petőfi Népe előfizetők 5% kedvezménnyel válthatnak bérletet az előfizetést igazoló szelvény felmutatásával. (Egy előfizetésre két kedvezményes bérletet tudnak biztosítani.)

• Kecskemét Kártyával 5% kedvezmény vehető igénybe.

• Pedagógusoknak 20% kedvezmény!

• Diákoknak, nyugdíjasoknak szintén kedvezményt biztosítanak.

(A kedvezmények nem vonhatók össze!)

Szeretettel várják régi és új bérleteseket a nagyszínház oldalában lévő jegypénztárban és a Kelemen László Kamaraszínházban lévő jegypénztárban is.


 

Kövessen minket a Facebookon is!