65 évvel ezelőtt szerzett diplomát Móré Albertné
Képgaléria
Sajnos a lábtrombózist komolyan kell vennie, pedig gyakran érez kísértést, hogy felkel, és mégis megfőzi az ebédet, éppen úgy, mint régebben. Móré Albertné, Tilda néni látogatókat sem fogadhat – bár változatlanul szeret beszélgetni – így telefonon adott interjút, és a Közlöny számára kölcsönzött néhány fotót.
– Ugyanolyan a vasdiploma, mint a többi, csak a szám változik rajta – mondta a 87 éves, nyugalmazott tanítónő –, a vas fokozat 65 évet jelent.
Cegléden végzett polgári iskolában, majd 1944-től Félegyházán, a híres tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Pályája első 5 évében Pécs és Kaposvár között félúton, Sásdon tanított, 30 gyerekkel kezdett.
– Még mindig el tudom mondani a névsort, és tízükkel ma is tartom a kapcsolatot, rajtuk keresztül pedig mindegyikükről tudok. A leghosszabb telefonbeszélgetésem 3 óvás volt Nándi nevű diákommal, ám a többit sem sikerül rövidre fognom.
– Melyik osztálynévsorok következtek?
– Petőfiszállás. Az első évben, az összevont 5-6-7-8. osztályba 52 tanuló járt, aztán fokozatosan megfogyatkozott a létszám. Húsz nagyon szép évet töltöttem el a községben, ezután kerültem Félegyházára, a Móra Ferenc Általános Iskolába, felsős napközis nevelőnek, miközben magyar nyelvtant és irodalmat is tanítottam. 1983-ban mentem nyugdíjba. Ekkor felkértek helyettesíteni a Dózsa Iskolába, mindössze 2 hétről volt szó, s 9 év lett belőle. Megszerettem a tantestületet, az igazgatót, és persze a gyerekeket.
– Hány tanuló mondhatta a sok év alatt, hogy "Tilda néni, kész a holnapi leckém"?
– Több száz. Ma is emlékszem a névsorokra, és ismerek sok szülőt is. A régi diákjaim közül sokkal tegező viszonyban vagyunk, ám a Matild becézéseként mindenki Tilda néninek szólít.
– És Tyúkanyónak?
– A tyúkanyóság a Dózsában ragadt rám, amikor délutánonként az udvaron egy seregnyi gyerek vett körbe, vagy amikor beálltam a focizókhoz középre, és vigyáztam, nehogy csúnyán beszéljenek, vagy valamelyikük el ne essen. Ha mégis meghallottam valami nem illendő kifejezést, 2 percre kiállítottam a bűnöst. Mindegyikükről elmondhatom, hogy rossz gyerekkel nem találkoztam, csak elevennel.
– El tudom képzelni, hogy minden évre jut egy-egy osztálytalálkozó, hol a sajátja, hol pedig valamelyik tanítvány-osztályé.
– Öt évvel ezelőttig így is volt, mindenhová eljártam.
– Megtudhatunk valamit a saját családjáról is?
– Férjem 22 éve meghalt, egyedül maradtam. Dehogy egyedül! Fiamék ideköltöztek, így itthon is van két unokám, és lányoméknál, akik Pécsen élnek, szintén kettő. Most Ági unokámmal fogom elküldeni a fotókat, akinek az elmúlt héten volt az esküvője.
– Mit írhatok a Közlöny olvasóinak, a volt tanítványoknak, tanártársaknak: Tilda néni hogy érzi magát?
– Három kórházat jártam meg, most itthon lábadozok, ami sajnos nem azt jelenti, hogy lábra is állhatok. Fel vagyok póckolva párnákra, nagyon nem szeretek feküdni, de érzem, hogy jönnek vissza a kilók, és meg fogok gyógyulni. Egyszerű tanító voltam és vagyok, ha el is telt az a 65 év, s ha átmenetileg pihenésre ítélt is az orvosi szigor.
tli
