Elégedetlenek a szennyvízberuházással Alpáron
– Valamilyen megoldást kellene találni a település vezetőinek, mert úgy érzem, hogy nem érik magukénak a szennyvízcsatornázást, amit nem tudok megérteni – mondta Czinege István vállalkozó.
– Nekünk nagy kárunk származik abból, hogy a vevőink elszoknak tőlünk, az autóink tönkremennek, a munkatársaink pedig nem tudnak időben bejönni a munkahelyükre, mert nem tudják, hogy merre kerüljék ki a falut. Nem tudom ki fog kártérítést fizetni a személyautók károsodása miatt. Tönkretették a mellékutakat, amelyek személyautókkal most járhatatlanok. Az is érthetetlen, hogy a főutakat szétmarták, és sokáig úgy is maradtak, nem nyúltak hozzájuk. Lassan haladnak a munkálatokkal, többször is visszatérnek oda, ahol már elméletileg befejezték a csövek lerakását. Egy ideg tűrtünk, de hónapok óta nem változik a helyzet. Ilyen balkáni viszonyokat sehol sem láttam még, ahol csatornáztak az országban. Olyan alvállalkozók dolgoznak, akiknek semmiféle munkakultúrájuk nincs. Az is furcsa, hogy a település vezetői nem a lakosság érdekeit nézik, nem szólnak arról, hogy mi lenne jó az itt élőknek. Gazdátlannak érzem az egész munkafolyamatot. A falu leamortizálódik ebbe na csatornaépítésben, és lehet, hogy több lesz a kára, mint a haszna.
– Most akarunk a házunknál külső felújítást végezni, de a szennyvizesek miatt semmit sem lehet csinálni – meséli Gulyás Andrásné. A földet nem szállították el, így a por mindent ellepett és ellep. A csatornafedelünket elvitték, azt ígérték, hogy majd hoznak helyette másikat. Azóta sem hoztak, pedig ennek már több hete. A buszok felkavarják a port, szellőztetni sem lehet. Kaptunk egy olyan papírt, hogy június 20-ig a mi utcánkra terelik rá a forgalmat a főútról. Az árkok tetejét kőzúzalékkal és mészkőőrleménnyel töltötték fel, így annak a porát is mi szívjuk be.
– A polgármester háza előtt mindig rendbe tették az utat, de ettől még élhetetlen a falu – vélekedett egy nevét elhallgató helyi lakos. Semmi logika nincs abban, ahogyan végzik a munkát. Nincs, vagy legalábbis nem látszik semmilyen koordinálás. Nem egy utcánál előfordult az, hogy nem tették ki a táblát, hogy zsákutca. Csak mikor már odaért az ember ahol dolgoztak látta azt, hogy nem tud tovább menni. Az is problémát jelent, hogy nem állítják helyre az elkerülő utakat. Ami nagy gondot okoz még, hogy magasan van a talajvíz. Ezt előtte nem nézték meg? Olyan is előfordult, hogy az egyik nap az udvarban rakták le a csöveket a másik nap az utcán, de a kettő nem ért össze. Ezért újra fel kellett bontani mind a két részt.
– Nem csak a helyiek, de a kivitelező és mi is látjuk a problémákat. Azt gondolom, hogy még egy hónapnak el kell telnie ahhoz, hogy változás történjen – vélekedett dr. Vancsura István polgármester. A kivitelező locsolja azokat a részeket, amelyeken felbontotta az utat, hogy ne legyen por, de ez kevésnek bizonyul ebben a nagy melegben. Gondot jelent az is, hogy sokan nem tartják be a 30 kilométeres sebességkorlátozást. Ha betartanák, akkor nem lenne ekkora por. Sajnos a mészkőőrlemény jobban porol, mint a föld. Megkérdeztem a kivitelezőt, hogy miért nem mart aszfalttal töltenek? Azt a választ kaptam, hogy az lassan zsugorodik. Ha arra húznák rá az aszfaltot, akkor biztosan megrepedne különösen ott, ahol csak sávos helyreállítás lesz. Azt tudnia kell a lakosságnak, hogy szigorú mérnökcsapat ellenőrzi az egész munkafolyamatot. Ha valahol hibát találnak, akkor azt kijavítják.
Összesen tizenhét alvállalkozó dolgozik a településünkön. Közöttük vannak olyanok, akik jól végzik a munkájukat és olyanok is, akik kevésbé. Nagy gondot jelent, hogy Újfalun magas a talajvíz. Ott pedig szivattyúzni kell. Megértem azokat, akiknek a háza előtt hetek, hónapok óta szivattyúznak, hogy már nem szívesen látják ezt, de nem lehet abbahagyni, mert akkor visszamegy a víz. Ennek megvan a technológiája, amit be kell tartani. Jelentkeztek már családok, akik nehezen viselik a monoton zúgást, de nem tudunk mit tenni. Arra kérek mindenkit, hogy egy kicsit még legyen türelemmel – mondta Vancsura István.
Fotó: Szentirmay Tamás