Sport 2017. május 15. 09:00

Győzelemmel ünnepeltek bronzérmet

Képgaléria
Győzelemmel ünnepeltek bronzérmet
A biztos harmadik hely tudatában a Mezőtúri AFC-t fogadta a P&P Kiskunfélegyháza felnőtt férfi kézilabdacsapata NB II délkeleti csoportjának záró fordulójában május 14-én. Az első félidőben nagy csatát láthatott a publikum, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második játékrészben nagyobb fokozatra kapcsolt a KHTK, kilenc góllal elhúzott és végül biztosan nyert 34-29-re. Az együttes a második Köröstarcsai KSK-val azonos pontot szerzett, az egymás elleni eredmények azonban a köröstarcsaiaknak kedveztek. A bajnokság élén meggyőző fölénnyel az UniTurn Kunszentmárton végzett.

Jó mérkőzésre lehetett számítani a harmadik és az ötödik helyezett találkozóján. A Mezőtúr legutóbb 27-26-ra legyőzte a KHTK-t, a félegyháziakat fűtötte a visszavágás és győzelemmel akartak búcsúzni hazai pályán.

A kezdősípszó előtt a búcsúzásé volt a főszerep, Isán András szakosztályvezető megköszönte a szurkolók egész éves bíztatását, valamint az egyesület nevében elköszönt ifj. Miksi Istvántól és Gazsó Balázstól – a következő szezonban mindketten magasabb osztályban folytatják.

A záró fordulóra az is biztossá vált, hogy a KHTK házi gólkirályi címét Ignácz Vilmos szerezte meg. Az utolsó találkozón Fekete Krisztiánt az ifista Virág István helyettesítette a kapuban.

A mérkőzés első gólját a KHTK szerezte, mindkét együttes keményen védekezett. A mezőtúriak nagy elánnal folyamatosan tapadtak a félegyháziakra, nem egy esetben rövid időre a vezetést is átvették. A KHTK színeiben utolsó meccsét játszó Gazsó Balázs elemében volt, beállós posztról szebbnél-szebb gólokat lőtt. Az első félidei megtorpanás izgalmas második játékrészt vetített előre, a szünetben 15-14-re a Mezőtúr vezetett.

A fordulást követően rögtön magához ragadta a kezdeményezést a KHTK, 5 perc leforgása alatt háromgólos előnybe került (18-15), ami a későbbiek során még tovább nőtt. A fáradó vendég védelem egyre több hibát vétett, gyors indításokból könnyű félegyházi gólok születtek. (25-18)

Az összeszedettség meghozta gyümölcsét, Savanya Zsolt gólját követően bő 10 perccel a vége előtt kilencre duzzadt a különbség. (29-20)

A hajrában a vendégek ugyan felzárkóztak, de a hazai győzelmet nem veszélyeztették. Magabiztosan nyert a KHTK.

 

Értékelés:

Gazsó Balázs (játékos, P&P Kiskunfélegyházi HTK):

- Örülök, hogy győzelemmel búcsúzhattam, 3 év alatt sok szép emléket szereztem a csapattal. Odatettem magam, ahogy minden játékostársam. A második félidőre felőrültük ellenfelünket, gyors gólokat szereztük, ezzel győztünk.

 

Miksi István (vezetőedző, P&P Kiskunfélegyházi HTK):

- Kértem a fiúkat, hogy a harmadik hely tudatában felszabadultan játszanak. A Mezőtúr ellen mindig presztízsmérkőzést játszunk, idegenben 1 góllal kikaptunk, most jó játékkal itthon tartottuk a 2 pontot. Minden játékos lehetőséget kapott, a második félidőt végig vezetve nyertünk. A szezon előtt a dobogó volt az elvárás, amit teljesítettünk, hullajtottunk ugyan pontokat, de egy erős bajnokságban szereztünk bronzérmet. Jövőre újult erővel és megerősödve még fényesebb érmet próbálunk elérni.  

 

NB II férfi felnőtt Dél-kelet 22. ford. 05. 14.

P&P Kiskunfélegyházi HTK – Mezőtúri AFC 34-29 (14-15)

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!