Program 2017. május 27. 15:00

Jótékonysági diszkóval segítik a félegyházi mentők munkáját

Képgaléria
Jótékonysági diszkóval segítik a félegyházi mentők munkáját
Jótékonysági diszkóba hívják azokat a fiatalokat és idősebbeket, akik segíteni szeretnék a félegyházi mentősök munkáját, a bajba jutottak ellátási körülményeinek javítását. Május 27-én a Bajcsy utca 49. szám alatti Klub Aréna-Szórakoztató és Rendezvényklubba várnak mindenkit, aki a belépőjegy árával, vagy adománnyal szívesen támogatja a félegyházi mentősök munkáját. A rendezvény részleteiről május 16-án tartottak sajtótájékoztatót a mentőállomáson.

Lajos Zoltán főszervező elmondta, hogy két évvel ezelőtt a helyi kórház felszereltségéhez járultak hozzá egy rendezvény bevételével. Most elhatározta, hogy minden év májusában megrendezik a jótékonysági diszkót. Idén úgy döntöttek, hogy a Kiskunfélegyházi Mentők Alapítványnak ajánlják fel a bevételt, és az összegyűlt adományokat. Az eddigi érdeklődés alapján azt is megfogalmazta, hogy minimum 500 ezer forinttal tudják segíteni a naponta életmentő munkát végzők munkáját.

Papp György, a mentőállomás vezetője örömmel fogadta a kezdeményezést. Elmondta, hogy az adományból olyan eszközt vásárolnak, amellyel plusz szolgáltatást tudnak nyújtani az ellátásra szorulóknak. A mostani támogatást egy multifunkciós készülék beszerzésére fordítják. Ez a műszer a mentőautóban egyszerre több paramétert is mutat a beteg állapotáról, és jelzi a veszélyes értékeket is. Megkönnyíti a kezelést, a biztonságos szállítást.

A rendezvény fővédnökségét Csányi József polgármester vállalta, aki elmondta, hogy magánszemélyként és városvezetőként is nagyra értékeli a félegyházi mentősök munkáját. Éppen ezért szorgalmazta a mentőállomás felújítását, udvarának burkolását, és úgy gondolja, hogy életmentő munkájuk támogatásához minden segítséget megérdemelnek az itt dolgozók.

A május 27-ei jótékonysági diszkó a Klub Aréna-Szórakoztató és rendezvény Klubban két szinten zajlik. Az egyik teremben a modern könnyűzenei műfaj rajongóit szolgálják ki Big Bill és Parádi József közreműködésével, a másik szinten Lajos Zoltán, Fejes Sándor és Kocsis Imre szórakoztatja retrozenével a régebb óta fiatalokat.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!