Kiskunfélegyháziak a Nemzeti Fórum országos gyűlésén
![Kiskunfélegyháziak a Nemzeti Fórum országos gyűlésén Kiskunfélegyháziak a Nemzeti Fórum országos gyűlésén](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/66851.jpg)
Május 12-én, Budapesten, a Képviselői Irodaházban került sor a Nemzeti Fórum országos gyűlésére. A Lezsák Sándor parlamenti alelnök által vezetett szervezet összejövetelén kiskunfélegyházi küldöttek is részt vettek: Csányi József, polgármester, Dósai Bence kabinetvezető valamint Rosta Ferenc és Balla László alpolgármesterek.
A rendezvényen felolvasták Orbán Viktor írásos köszöntőjét, amelyben a kormányfő hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Fórum Egyesület és a Fidesz kapcsolata nem tiszavirág életű társulás, hanem egy tekintélyes múltra visszatekintő, erős és biztos szövetség.
A tanácskozáson Lezsák Sándor értékelését követően Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a migránsáradat megállításáról, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, alelnöke pedig a parlamenti és az önkormányzati választások előkészületeiről beszélt a Nemzeti Fórum országos gyűlésén.