Program 2017. május 24. 08:15

Gyereknapon is Muzsikál az erdő a Tőserdő faóriásai között

Képgaléria
Gyereknapon is Muzsikál az erdő a Tőserdő faóriásai között
Gazdag programkínálattal várják a családokat, a természetet és a jó zenét kedvelőket Lakitelek-Tőserdőben, a szabadstrandon május 28-án, vasárnap a Gyereknapon.

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban programsorozat tőserdei helyszínén színes gyermeknapi programokkal is készül a Muzsikál az Erdő Alapítvány és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a színvonalas koncertek mellett: kézműves foglalkozások, bábelőadás, sárkányeregetés, íjászat, lovagoltatás, táncoktatás, hangszerbemutató, gyermekkoncertek, „környezettudatos divatbemutató” szórakoztatják majd a gyerekeket és felnőtteket.

A nemzeti park munkatársai szakvezetéses erdei sétával és kenutúrával várják az érdeklődőket, a sportolni vágyók pedig szervezett kerékpártúrával érkezhetnek a helyszínre.

Olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei csemegét, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Kecskemét Táncegyüttes.

A rendezvény a Muzsikál az Erdő Alapítvány mellett a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a művészek, civilszervezetek közös munkájának eredménye. A rendezvényt támogatja a Földművelésügyi Minisztérium, Lakitelek Önkormányzata, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Letölthető programfüzet: http://www.muzsikalazerdo.hu/2014/files/2017/me2017hvprogramjo.pdf


Programok:

8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Fő tér, 0 kilométerkő. Jelentkezés Kuti Zoltán, [email protected]

10.00 órától helyi termékek, nemzeti park védjegyes termékek bemutatója (kerámiák, sajt, méz, faeszközök, szalámi); a Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozott Egyesület bemutatkozása, az általuk készített    termékek kiállítása és vására

10.00 órától gyermekprogramok: Bábika Játszóház, természetismereti játszóház, sárkányeregetés az S.O.S. Gyermekfaluval, Szivárvány Játéktár, kézműves foglalkozás a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, lovagoltatás, lovaskocsizás, Ringató

10.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak. Téma: Erdei életközösség, természetvédelmi              értékeink. Vezeti: Bártol István, természetvédelmi őrkerület-vezető, Kiskunsági Nemzeti Park.

10.00 Szakvezetéses kenutúra a Holt-Tiszán. Téma: a holtág madár- és növényvilága. Vezeti: Gilly Zsolt, Kiskunsági Nemzeti Park.

10.30 Kiállítás megnyitó és ünnepélyes eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” 2017-es                gyermekrajzpályázatának nyertes műveiből. Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi Ágnes, a zsűri elnöke tartja.

Kiállítás a 2016-os „Muzsikál az erdő” Fotópályázat nyertes képeiből.
Telegdi Ágnes író-olvasó találkozója „Ó, azok a csodálatos állatok!” címmel. Madárhang felismerő verseny.

11.00 Erdei koncert: A lakiteleki Szivárvány Óvoda néptánccsoportjának bemutatója és a Lóca Együttes interaktív zenés műsora

13.00 Szakvezetéses kenutúra a Holt-Tiszán. Téma: a holtág madár- és növényvilága. Vezeti: Gilly Zsolt, Kiskunsági Nemzeti Park.

13.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak néprajzi meglepetéssel. Téma: Természeti kincsek a Tőserdőben. Fenntartható gazdálkodás természetvédelmi területen. Vezeti: Szabó Lajos, Kiskunsági Nemzeti Park.

13.10 Balog Péter és gyermekei - családi koncert és hangszerbemutató

13.40 Ludas Matyi interaktív bábelőadás a Madzag Bábegyüttessel

14.20 Aprók tánca- élőzenés táncoktatás kicsiknek, Böde-Harkai Csilla

15.00 Családi, erdei divatbemutató a környezettudatosság jegyében - Réthy Fashion

15.30 Antanténusz Gyermekkórus, Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Iskola. Karnagy: Szegedi Ildikó.

16.00 Összetartás emlékplakett avatása. Alkotó: Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja

16.30 Erdei koncert a Tőserdő faóriásai alatt: Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. Karmester: Gerhárt László

17.30. Pál István Szalonna és Bandája

18.30 Erdei néptáncbemutató: Kecskemét Táncegyüttes. Művészeti vezető: Lukács László, kísér a Hegedűs Zenekar.

19.00 Tábortűz

További információ: Szabó Lajos, Muzsikál az Erdő Alapítvány, +36 30 298 1302

Fotók: Muzsikál az Erdő Alapítvány

 

Kövessen minket a Facebookon is!