Nincs szuri, csak rajz
Az Astellas Pharma a magyar orvosok és egészségügyi szakdolgozók társadalmi megbecsültségének erősítésére 2006-ban Astellas-díj elnevezéssel elismerést alapított, amellyel minden esztendőben a legkiválóbb gyógyítók munkájára, áldozatos tevékenységére kívánja felhívni a nyilvánosság figyelmét.
Az Astellas-díjhoz kötődő pályázatok legfiatalabbika az Astellas Gyermekrajz Pályázat, amely évről-évre az 5-12 éves korosztály számára kínál nemes megmérettetést. A gyermekeket minden esztendőben arra kérik, hogy rajzolják meg doktor nénijükkel, doktor bácsijukkal kapcsolatos legkedvesebb történeteiket és alkotásaikon keresztül mutassák be, hogy kik a világ legkedvesebb gyermekorvosai.
A pályázat célja, hogy a gyerekek alkotásain és igyekezetén keresztül kiváló hazai gyermekorvosaink munkájára, hivatás- és gyermekszeretetére ráirányítsa a figyelmet.
Az indulás óta eltelt két év alatt több mint 700 nevezés érkezett, melyek révén közel 300 gyermekorvos mindennapi munkájába pillanthatunk be.