Kultúra 2017. június 16. 09:30

Szépirodalom a protestáns költők és írók tollából

Képgaléria
Szépirodalom a protestáns költők és írók tollából
A magyar irodalom protestáns kiválóságait mutatta be előadásában dr. K. Csontosné Tompa Anna nyugdíjas pedagógus június 14-én, a Kiskun Múzeumban megtartott előadásában. A rendezvényt a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezték meg.

Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója beszédében elmondta, hogy dr. K. Csontosné Tompa Anna előadására meglepetésként egykori tanítványai is eljöttek. Diákjai 40 évvel ezelőtt fejezték be az iskolát, és ez az előadás méltó visszaemlékezés volt azokra az időkre, amelyeket az iskolapadban töltöttek.

Az est folyamán Arany János, Tompa Mihály, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Németh László, Szabó Magda, Nagy László és Csoóri Sándor munkássága került előtérbe, majd legszebb műveikből válogatott az előadó.

Az előadás végén Wolnerné Vidéki Szilvia, a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola intézményvezetője - az előadó lányaként - büszkén mesélt édesanyja életútjáról. Arról, hogy milyen rögös út vezetett odáig, hogy azzal foglalkozzon, ami a szívéhez a legközelebb áll: az irodalommal.
 

Kövessen minket a Facebookon is!